Szegeden rendez Alföldi Róbert

2019-04-02 13:21

Az olvasópróbával kezdetét vette Mihail Bulgakov Molière, avagy az álszentek összeesküvése című drámájának próbafolyamata. A színművet Alföldi Róbert rendezi, előbemutatójára május 17-én kerül sor a Nagyszínházban.

Alföldi Róbert rendező elmondta, régebben rendezett már Szegeden prózát és operát is, szinte mindenkit ismer a stábból, az utóbbi időben azonban nem dolgozott ekkora színházban, sokszereplős darabot, tömegjeleneteket rendezni ráadásul nehéz feladat. A mű leegyszerűsítve a hatalom és a művészet viszonyát járja körül, azt feszegeti, hogy össze lehet-e, illetve össze kell-e békíteni a művészetet a mindenkori hatalommal. Kitért arra is, hogy a témához képest a történet a szó nemes és klasszikus értelmében meseszerűen van megírva, a rendezésben azonban a nagyon erős vázra helyezi a hangsúlyt, a maga egyszerűségében ábrázolja a történetet. Olyan közeget szeretne teremteni a darabban, amely ábrázolja a szereplők állandó, ösztönös szorongását, a létezés görcsösségét, hiszen amiről a mindennapokban csak halkan, óvatosan beszélnek, az a színpadon direkten, hangosan is ábrázolható.

A mű eredetileg rengeteg helyszínen játszódik, ezért Kálmán Eszter látványtervező egyszerű, letisztult díszletek segítségével egy olyan teret álmodott meg, amely sokféleképpen értelmezhető és használható, megmutatja az élet feldaraboltságát. Az idő múlását a jelmezek érzékeltetik, erős, élénk színekkel jelölik a karaktereket, hogy a színészre fókuszálják a figyelmet.

Az idei évadban mindössze két alkalommal, május 17-én és 18-án láthatja a szegedi közönség a produkciót, a további előadásokra szeptemberig várni kell. Jegyvásárlásra a színház jegyirodájában (Stefánia 6.) és a www.szinhaz.szeged.hu weboldalon van lehetőség.