HétFü – Fácántánc

független színházi est

„Nehéz a sorsa szegény árvának
Ritka a vígság, sűrű a bánat.
Nincsen szülője, nincs nagymamája.
Csak igazgatója, állami gyámja.

Az török hordák megveretének,
De nem mi vertük, hanem a Német.
Mégiscsak bíztunk a szép jövőben,
Ezerhatszázban, s kilencvenötben.”

Igazgató-dráma, vagyis egy Shakespeare-i királydráma alulnézetből, vagy mondjuk egy dürrenmatti történelmietlen történelmi komédia.


„A helyszín egy nevelőintézet, ahol nagyjából életfogytig vannak a „gyerekek", tanulnak és dolgoznak egyszerre; cipőt varrnak, ahogy egy jónevű gyártóról is hallottuk nemrégiben, „gyerekmunkában". Kiváló terep ez egyrészt a magától értetődő hierarchia működtetésére, másrészt a nagy társadalmi mozgások miniatűrben történő leképezésére. Vannak despoták, megalkuvók, talpnyalók, karrieristák; van igazodás, ügyeskedés, kibekkelés és reménykedés; és nem utolsó sorban van az istenadta nép, az ő számlájukra megy az egész.” (Csáki Judit: Volt, van, lesz, Revizor)

„Sötét ez a kép, amit Pintér Béla kishazánkról fest. Merthogy szépen, áttételesen az elmúlt negyedszázad magyar történelmét látjuk itt kicsiben: a keleti csapatok kivonulnak, a nyugatiak bevonulnak, színleg kiépül a demokrácia, valójában soha; és hiába törekszünk nyugat felé, ott sem találjuk a helyünk, s megindulunk ismét keletre.” (B. Kiss Csaba: Ihol jönnek a törökök, 7óra7)

 

Szereplők:

Erzsi néni: Csákányi Eszter
Gabi néni: Tokai Andrea
Abu Hajdár: Thuróczy Szabolcs
Andreas von Bruckner/Hajván/Szelim pasa: Pintér Béla
Huzál Gyöngyi: Stefanovics Angéla
Gazsó Nelli: Szakács Zsuzsa
Kaló Péter: Friedenthal Zoltán
Pörőczy Szabolcs (Pötyi): Szabó Zoltán


Dramaturg: Enyedi Éva
Zenei munkatárs: Krausz Gergő
Jelmeztervező: Benedek Mari
Jelmeztervező munkatársa: Kiss Julcsi
Technikai munkatárs: Tamás Gábor
Fény: Varga László
Hang: Belényesi Zoltán

Gazdasági munkatárs: Inhaizer Gyula
Produkciós munkatárs: Jékely Anna
Rendező munkatársa: Hajdú Rozi
Asszisztens: Hornyák Dóra

Írta és rendezte: Pintér Béla

 

16 éven felülieknek!

A program a szegedi MASZK Egyesület szervezésében jön létre.

Az előadás hossza: 105 perc

Játszóhely: Kisszínház
Jegyárak: 5500-6500 Ft