Operett és musical gála

a Magyar Zenés Színház előadása

A Magyar Operett méltán híres az egész világon. Ez egyrészről a magyar zeneszerzőknek köszönhető, mint például Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Kacsóh Pongrác, Huszka Jenő, Ábrahám Pál, Jacobi Viktor, Szirmai Albert és még sorolhatnánk. Másrészről a magyar temperamentumnak, ami utánozhatatlan, mind a német ajkú, mind az angolszász színjátszásban.

Nem véletlen, hogy Huszka Jenő Bob herceg c. operettjének 1902 évi bemutatója óta – ami az első magyar nyelven írt operett volt és innen számítjuk a magyar operett születését – magyar műfajként ismer a világ. Soha, semelyik ország nem adott annyi zeneszerzőt ennek a műfajnak, mint hazánk.

December 9-én az operett legnagyobb zeneszerzőitől hallhatnak egy kis ízelítőt. Olyan operettekből, amelyek méltán népszerűek bel- és külföldön egyaránt: Csárdáskirálynő, Marica grófnő, Mágnás Miska, Bál a Savoyban, Mária főhadnagy, Bob herceg, Víg özvegy, Mosoly országa, stb.

De nem csak operettet fognak hallani kedves nézőink, hanem klasszikus musical részleteket is. Mint például a My Fair Lady, vagy a Funny Girl, amiket nyugodtan lehet hívni amerikai operettnek. Hiszen mint ahogy az Opera „leszármazottja” az operett, így az operett nélkül nem tudott volna megszületni a musical sem.

Akik pedig segítségünkre lesznek ahhoz, hogy nézőink a legmagasabb színvonalon jussanak a zenei élményhez, mind a zenés műfajok kiválóságai:


Kállay Bori – Érdemes Művész (Az Operettszínház tagja)

Mahó Andrea – Emerton-díjas (A Madách Színház tagja)

Csonka Zsuzsanna – operaénekes (A Magyar Állami Operaház művésze)

Steinkohl Erika – a Magyar Zenés Színház művésze

Szegő Adrienn – a Magyar Zenés Színház művésze

Berkes János – Érdemes Művész (A Magyar Állami Operaház művésze)

Bozsó József – Aranymaszk-díjas (A Magyar Zenés Színház művésze)

Domoszlai Sándor – a Magyar Zenés Színház művésze


Az est háziasszonya – Szilágyi Annamária, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze


Közreműködik a Magyar Zenés Színház balettkara és a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar – Vezényel: Farkas Pál – Kálmán Imre-díjas karmester


Koreográfus: Kis Krisztina

Zenei vezető: Farkas Pál – Kálmán Imre-díjas

Rendező: Oberfrank Pál – Jászai Mari-díjas

Játszóhely: Nagyszínház
Jegyárak: 2900 - 4700 Ft