Tavaszváró gálaműsor

a Szeged Táncegyüttes műsora

A Szeged Táncegyüttes Tavaszváró Gálaműsora


I. felvonás
A Szeged Táncegyüttes Iringó, Galagonya, Kis-Göncöl, Bodzavirág, Arany-Zsendice, Fiastyúk, Senior és Szőregi csoportjainak bemutatkozása.

II. felvonás
Szerelmünk, Kalotaszeg
„Ha a Kalotaszeg földjét hosszában átszelő robogó vonat ablakából ítéljük meg ezt a földet, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy annak túlnyomó része egyhangú, kietlen, sőt, szomorú föld. Köves, kopasz dombok szakadatlan összevisszasága. Látszatra szomorú, melancholikus tájkép. De a levegő csodálatosan tiszta és a dombok szeszélyes vonalai élesek, a sziluettek határozottak, a szántók, a kaszálók színfoltjai, vonalvezetése ezen a szeszélyes területen egészen furcsán egyéni. Ebben a hideg és élesen rajzolt tájban a művész szeme, mint rafináltan megkomponált képen, észre fogja venni a kontrasztjával nagyszerűen ható embert és az embernek alkotásait. Talán sehol másutt, mint éppen a rajzában, színében olyan acélosan kemény és hideg kalotaszegi tájban, nem hatna olyan nagyszerűen a színpompás kalotaszegi népviselet, fehér vörös, sárga és fekete színfoltjaival, a világos, hideg kék égbe fúródó hegyes, melegen sötét szürkésbarna, zsendely fedésű templomtornyaival és a sátoros házfedeleivel a hófehér falak felett, a kiskertek zöld lombjai között. A tipikus kalotaszegi tájék a maga egészében ma is komoly élménye minden egészséges szemű és lelkű, a szépet szerető és a szépet megértő embernek.” (Kós Károly)

Előadja:
Duna Művészegyüttes, Eszterlánc Néptáncegyüttes, Mezőtelegdi Pacsirták Néptáncegyüttes, Szeged Táncegyüttes, Göncöl Zenekar

Közreműködők:
Navratil Andrea, Berecz István

Alkotók:
zene: Dulai Zoltán, Kelemen László, Navratil Andrea
jelmez: Furik Rita
látvány, díszlet: JuZso
fény: Lendvai Károly
animáció: Samu Bence, Hajdú Gáspár, Lakos Tamás (XORXOR)
táncmesterek: Gyémánt Ádám, Gyémánt-Csontos Lívia

koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Juhász Zsolt, Mihályi Gábor

rendező: Juhász Zsolt

Játszóhely: Nagyszínház