Kovács Éva

1984-ben született Zentán. 2010-ben énekművész, -tanár diplomát szerzett a Szegedi Zeneművészeti Karon. Énekmestere Andrejcsik István volt. Számos mesterkurzuson vett részt, többek között Timothy Bentch, Marton Éva, Sass Sylvia, Nádor Magda, Ionel Pantea, Szabóki Tünde, Rosemary Hardy és Laki Krisztina kurzusain. 2011-ben kapta első szerepét a Szegedi Nemzeti Színházban, a Francesca da Riminiben Saritanát alakította. Főbb szerepei: Cso-cso-szán, a Pillangókisasszonyban, Gilda a Rigolettóban, Antonia a Hoffmann meséiben, Pamina a Varázsfuvolában. 2015-ben Gildát énekelt a Miskolci Nemzeti Színházban. A Debreceni Csokonai Színházban 2013-ban Cso-cso-szánt; a Győri Nemzeti Színházban 2014-ben Gildát, 2015-ben Papagénát, 2016-ban pedig Mária Lujzát énekelt. 2005-ben a Nemzetközi Nikola Cvejić Énekverseny I. díjasa lett. 2012-ben a Solti Alapítvány ösztöndíjasa volt. 2016-ban a Nemzetközi Simándy József Énekversenyen ismét elnyerte az I. díjat. 2013-ban a Szegedi Operabarátok neki ítélték Az Évad Ifjú Művésze-díjat. Kétszeres Dömötör-díjas művész.

Előadásai
Fontosabb munkái
Szerepek az aktuális évadban