Logopédussal készült

2008-03-10 02:05

Eredetileg nem szerepelt az évad műsortervében Kodály Zoltán daljátéka, a Háry János, amit Cseh Antal címszereplésével, Toronykőy Attila rendezésében péntek este 7 órától mutatnak be a Szegedi Nemzeti Színházban.

A Kodály-év utózöngéjeként tűzte műsorra a Szegedi Nemzeti Színház társulata a Háry Jánost. A daljáték címszerepét a pályakezdő tehetséges basszbariton, Cseh Antal alakítja.

– Nem volt még ilyen fontos bemutatóm, címszerepet sohasem játszottam, viszont a Háry összes dalát énekeltem már a Kodály-év különböző rendezvényein. A daljáték eredetileg nem is szerepelt az évad műsortervében, ezért nagyon megörültem a lehetőségnek. Hatalmas kihívás volt, hogy szöveget is kell mondanom, amit még sohasem csináltam. Logopédus segített felkészülni, sokat tanultam a színpadi beszédről Rácz Tibortól is – mondta Cseh Antal, akinek még táncolnia is kell a darabban.

A Háry János sztoriját és dalait mindenki ismeri – tananyag volt az énekórákon az általános iskolában. Toronykőy Attila szerény költségvetésű rendezéséhez a partitúra ihlette ötletes díszletet Juhász Katalin tervezte. A produkcióban együtt játszik a prózai és az operatársulat: Ferenc császár szerepében a Nemzet Színészét, Király Leventét, Krucifix generálisként Jakab Tamást láthatja a közönség. Az operisták közül a Császárnét alakító Vajda Júlia, az Öreg Marci szerepét éneklő Gábor Géza és Altorjay Tamás mellett a fiatal tehetségek is lehetőséget kaptak, Örzseként Simon Krisztina váltótársaként Kónya Krisztina is bemutatkozik.