Békatalpban szteppel…

Burleszkfilmbe illő jelenetek, sok humor, andalító melódiák – közönségsiker Eisemann Mihály népszerű operettje, a Fekete Péter a szegedi kisszínházban.

A Fekete Péter is azok közé a zenés darabok közé tartozik, amelyek műsorra tűzésével nem sokat kockáztatnak a színházak: garantált a kasszasiker. Eisemann Mihály, Zágon István és Somogyi Gyula operettjét a műfaj elméleti szakértője, Horváth Péter állította színpadra a szegedi kisszínházban. Nyert ügye volt, mert adott a társulatban a kitűnő főszereplő, Járai Máté tényleg tökéletes Pierre Lenoir. Csetlik-botlik, szeretni valóan esendő, ráadásul profi ének- és tánctudását is jól kamatoztatja. Kényszervállalkozó kéményseprőként bukkan fel a zenekari árokból, nyomában mégsem a szerencse jár – amihez csak köze lesz, menthetetlenül összetörik, elromlik, kigyullad, tönkremegy, megsemmisül. A kedves balfácánnal járó krach olyan tuti, hogy arra tőzsdei céget lehet gründolni.

Szabó Gabi nyakigláb, savanyú vénlánynak mutatja Claire-t, a főnökéért epekedő, több nyelven beszélő, perfekt gyors- és gépíró titkárnőt. Az előadás talán legmulatságosabb jelenete Pierre és Claire duettje. Járai Máté kirobbanó energiával, békatalpban szteppeli-énekli az örökzöld slágert: „Szerelemhez nem kell szépség, szerelemhez nem kell pénz. / Szerelemhez nem kell semmi más, csak szerelem kell és kész…” A publikum elolvadt a gyönyörűségtől, vastapssal követelte az ismétlést…

Meglepetés a reflektorfényre vágyó Colette szerepében szubrettként bemutatkozó Cseh Zsuzsa: fanyar humorral és kesernyés énekléssel, pazar mozgáskultúrával bizonyítja, van mit keresnie az operettszínpadon. A négyes fogat negyedik tagját, Lucien Ouvrier-t, a pechszéria kiaknázására részvénytársaságot alapító vállalkozót Rácz Tibor alakítja, aki anyanyelvi szinten beszél operettül. Tetszett Fekete Gizi mint feminista Mme Lefebre, Melkvi Bea, aki Charginnéként ismét idült alkoholistát játszik. Borovics Tamás Shapiro revütáncos szerepében a nézőtérre is leugrott, hogy az első sorban ülő hölgyekkel kokettáljon.
A többi karakter is rendben volt, ráadásul Koczka Ferenc karmester vezetésével dzsesszes könnyedséggel, élvezetesen kísért a Kaktusz Band – mégis bőven akadtak hervasztó üresjáratok az előadásban.

A szedett-vedett színpadkép sem kápráztatott el: a kissé kusza, nem túl fantáziadús díszlet a színes üveglombú fákkal leginkább az art deco világához közelít. Nem sikerült megtippelnem, ki tervezhette, végül a színlapról kiderült: ez is a rendező munkája. Talán érdemesebb lett volna szakemberre bízni a feladatot, mint a jelmezek tervezését: Rátkai Erzsébet ruhái elegánsak, stílusosak, karakteresek. Különösen hatásosan változtatta Claire-t szürke egérből tollas dámává, de jellemző erejű Colette riói karnevált idéző, csillogó-pompázatos dressze is.