Királyasszony és lovag…

2009-02-03 06:51

Királyasszony és lovag – „klasszikusan”

Királyasszony lovagja (Ruy Blas) – Victor Hugo romantikus drámájának bemutatóját pénteken tartották a szegedi Nagyszínházban. Bár sokaknak bizonyára az 1947-es filmfeldolgozás rémlik fel először, nem vitás, hogy igazán élővé csak a színpadon válnak a romantikus jellemek.

Péntek délután Victor Hugo Királyasszony lovagja című romantikus drámájának bemutatója előtt két órával a Közéleti Kávéház programja keretében a szegedi közönség a színházi vezetőkkel – Gyüdi Sándor főigazgatóval, Juronics Tamás művészeti vezetővel és Bodolay Géza főrendezővel – találkozhatott. A beszélgetésben a közönség soraiból egy felszólaló – aki nyilván a színházlátogatók egy jelentékeny részének véleményét képviselte – a meghökkentő elemekkel elgondolkodtató, nyelvezetében szabadabb darabok helyett a hagyományos, „klasszikus” színpadi művek iránti vágyát fogalmazta meg. A Királyasszony lovagja tipikusan ilyen – hangzott a teátrum vezető szereplőinek válasza, s valóban, a bemutató is pontosan ezt a benyomást keltette. A „klasszikus” darab, amiben van „ármány és szerelem”, elérhetetlen királyné és szegény lakáj, alattomos spanyol úr és mulatságos mellékszereplők. Vagyis egy olyan mű, amit egyszer legalább érdemes megnézni, feldolgozni, megemészteni, elraktározni.
Egy befolyásos spanyol grand karrierje csúcsán száműzetésbe kényszerül – a királyné miatt, aki ellen bosszút forral, és erre lakáját használja fel. A helyszín Madrid, a királyi palota, ahol a fojtó udvari etikett unalmában találjuk a királynét (Gubik Ági), aki hiába várja, hogy a király a vadászatról legalább néhány gyengéd szót küldjön neki. Ha végre magára marad, egy titkos hódolótól kapott levelet szorongat… Romantikus hevület, nemcsak a szerelemben, hanem a politikában is, a királynő kegyeltje: a Don César szerepébe bújó Ruy Blas – akihez nagyszerűen illik Kamarás Iván kellemes orgánuma – szenvedélyes szavakkal ostorozza az ország vagyonát lopkodó spanyol grandokat. Mígnem végül, mikor a szerelmesek, a királynő és a lakájból előlépett, országjobbító álmokat dédelgető Ruy Blas végre egymáséi lehetnének, a romantikus sémának megfelelően ismét színre lép a másik pólus, a gonosz és alattomos Don Salustio de Bazan, akinek precízen kimért gonoszságát Megyeri Zoltán eltalált alakításában láthatjuk. A fenegyerek Don César de Bazan mint a darab talán legélőbb, „legmozgékonyabb”, humoros figuráját a nemrég még a Mandragórában játszó Horváth Illés szintén ügyesen megragadta, a poénok másik részét pedig az öreg grandot, Don Guritánt játszó Jakab Tamásnak köszönhetjük. És ne hagyjuk ki az impozáns díszletet, mely a rendezőt, Znamenák Istvánt dicséri.
A darab tehát „klasszikus-hagyományosan” rendben van: kiegyensúlyozott színészi játék, jól kimért humor és az elmaradhatatlan drámai vég – ez utóbbival szemben Victor Hugót talán szabad kicsit kritizálni, hiszen a szegedi bemutató színészei által megformált dinamikus, kedves karakterek játékához talán jobban illett volna egy happy end… De a dráma ugye dráma.

http://szegedma.hu/hir/2009/01/szinhaz-kiralyasszony-es-lovag-%e2%80%93-%e2%80%9eklasszikusan%e2%80%9d/
2009.01.31.
Arany Mihály