Letüdőzik a nagybácsi hamvait

Véres tragikomédiába vágta a fejszéjét a Szegedi Nemzeti Színház: tíz év után újra bemutatták Lőrinczy Attila Shakespeare által ihletett, Balta a fejbe című darabját. A nagybácsi hamvait letüdőzik, s ami megmarad, azt megeszi a nagypapa. Fröcsköl a vér és kivétel nélkül mindenki rosszul jár.
Példásan kézben tartott előadás a szegedi Balta a fejbe. Ha valakinek még nem volt a darabhoz szerencséje, akkor arra is kíváncsi, hogy a vérgőzös história végén ki marad talpon, de ezen túl is jó előadás Tasnádi Csaba rendezése. Az ifjú, ámde meglehetősen szerencsétlen Richárd gazdag, de nehezen viselhető családjában nem találja helyét, a felgyülemlett feszültséget drogozásban és csoportos erőszakban igyekszik levezetni, azonban a pénz szűk keresztmetszetnek bizonyul. A helyzet végül oda fajul, hogy számító és kisstílű barátja tanácsára bérgyilkosokat fogad még el nem halálozott rokonságának kiirtására.

A szegedi előadásban tíz színész foglal helyet a színpad két oldalán, míg a színpad másik két oldalán a nézők osztoznak. A két irányba történő játék eleve nagy fegyelmező erő, s a folyamatos jelenlét erre még rádob egy lapáttal. A rövid színváltozásokat Ladányi Andrea koreográfiái töltik ki, amelyek görcsös, ismétlődő mozdulatsorok újrázásából állnak. Sem ebben, sem a színpad elrendezésében nincs semmi velőtrázó újdonság, viszont az előadás valahogy összeérik, ami nagy szó, ha a produkció reneszánsz körtánccal való indítását, az utána megszólaló technót, a koreográfiát, s az attól megint elütő színészi játékot tekintjük. Minderről egy idő után megfeledkezhet a publikumi, a sztori működni kezd, sikerül a hitetlenség felfüggesztése.

Ebben segít a színészgárda egyenletes teljesítménye. Kivétel nélkül mindenki egységes stílusban játszik – ami Szegeden korántsem magától értetődő –, s szinte mindenki azonos súllyal van jelen a színpadon, aki meg nem, annak is megvan rá a jó oka. (Richárd atyjának szelleme és szexi kísérőnője nincsenek folyamatosan jelen, az utóbbinak ráadásul szövege sincs.) A Richárdot játszó Barnák László eleinte kicsit háttérbe szorul az intrikus Bucit adó Egger Géza mellett, de hamar magára talál, s az egyensúly a helyére billen.

Nem lenne fair elmondani, hogy a végén kiket visznek el zacskóban: az előadás kissé bizonytalanul kezdődik, de a második felvonásra megtalálja magát. Csak sajnálni tudom azt a jónéhány balfácánt, akik félidőben elmenekültek – feltehetően a kiadós káromkodások hallatán. Szabad szemmel szinte láthatatlan hibái ellenére a szegedi Balta a fejbe tisztességes munka és szerethető színház.

Szabad Föld
2009.05.01.
Tanács Gábor