Az olümposzi istenek sem jobbak

Ünnepelte a pénteki premier közönsége az Orfeusz az alvilágban szereplőgárdáját a nagyszínházban. Offenbach operettje a frissített nyelvezetnek, a könnyed muzsikának, a szegedi társulat komédiázó kedvének köszönheti sikerét.

Avíttnak gondoltam Offenbach burleszkoperettjét, és nem értettem, miért épp azt a produkciót hozták Szegedre, amelyről a mértékadó kritikus, Koltai Tamás azt írta: „Rémes merénylet a Magyar Színházban Jacques Offenbach elsatnyítása; az Iglódi István által elkövetett Orfeusz az alvilágban kultúrbotrány lenne, ha ennek a szónak és az általa jelölt fogalomnak volna még értelme.” Ezért is meglepetés, hogy ugyanazzal a rendezővel, ugyanabban a díszletben nézhető, szórakoztató, sikerre ítélt előadást hozott létre a szegedi társulat.

„Offenbach a Champs-Élysées Mozartja” – Rossini régi mondásával egyet lehet érteni, legfeljebb az Orfeusz-téma parodisztikus átirata tűnik ma már kevésbé izgalmasnak. Romhányi „Rímhányó” József parádés fordításához Pozsgai Zsolt is hozzátett pár aktuális kiszólást, így adva volt a frivol, sikamlós nyelvi humor, ami mindig hatásos, és fel lehet rá építeni az előadást. Mira János díszlete az első felvonásban Théba környékét arany képkeretekkel, aranyló búzamezővel, forgatható, elöl-hátul festménnyel klasszikus tájképként mutatja, az Olümposzon játszódó jelenetben felhőket gurítanak a színpadra, Pluto budoárja pedig vörösaranyban izzik. Tordai Hajnal jelmezei jellemzik a karaktereket. Ha az volt a cél, hogy megmutassák, milyen a tradicionális francia operett, akkor persze jobb ízléssel pazarabb kiállítású produkciót is létrehozhattak volna. Akkor mi indokolja mégis a darabválasztást? A társulat régi és jövendő kedvencei megmutathatják benne magukat – a játszók miatt szereti ezt az előadást a közönség.

Nőcsábász Orfeuszként László Boldizsár nemcsak jól énekel, hanem szellemesen, kicsit önironikusan a tenoristák paródiáját is adja. A sokoldalúságát megint bizonyító Kónya Krisztina vonzó, kellemes és kacér Eurydike. Jópofa kukkolótriót alkot Jakab Tamás (Szophosz), Janik László (Malasz) és Galkó Bence (Phellosz). Az Orfeusz-fanclub hármasa, Büky Bea (Pipi), Csorba Kata (Popo) és Márkus Melinda (Didi) is üdítő színfolt. Orfeuszt a megunt feleségétől megszabadító, subába bújt jámbor pásztorról kiderül: valójában Pluto, az alvilág ura – Gömöri Krisztián hatásosan hozza a váltást. Pajkos Cupido Borsos Beáta, a karcsú, szexi Nánási Helgához pedig illik Diana szerepe – kupléját is stílusosan énekelte. Az istenek sem jobbak az embereknél: Farkas Andrea civakodó, féltékenykedő mai házisárkányként kelti életre Junót, hús-vér házaspárt alkot a szoknyabolond Jupiter főistent hófehér hajkoronával játszó Rácz Tiborral. Szűnni nem akaró tapsot kapott a Merkur szerepét profin éneklő-táncoló kedvenc, Járai Máté – a vak is látja: imádja a publikum. Megyeri Zoltán azzal arat nagy sikert, hogy Styx Jankó kupléja közben váratlanul átvált dögös dzsesszre. Jó a többi szereplő is – a szegedi Kelemen László Alapítványi Szakközépiskola hallgatói is felbukkannak a színpadon.

A szimfonikusok Koczka Ferenc dirigálásával franciás könnyedséggel és életörömmel muzsikálnak, így hatásos a finálé is az elnyűhetetlen, megunhatatlan kánkánnal.

Hollósi Zsolt
Délmagyarország