Bolhából elefánt

A tipikus bohózat minden elemét láthatjuk a Bolha a fülbe című Georges Feydeau-darabban, de megsokszorozva és felhabosítva. A szereposztás miatt több okból különleges vígjátékot pénteken mutatták be Szegeden a kisszínházban.
A közönség leginkább Borovics Tamást és Gömöri Krisztiánt ünnepelte.
Nem elég hűségesnek lenni, annak is kell látszani – ezt tanulja meg Victor Emmanuel Chandebise (Borovics Tamás) a Bolha a fülbe című Feydeau-színműben. Bohózat lévén ennél több mondanivalója nincs is a darabnak, amely azonban szórakoztató funkcióját tökéletesen ellátja. A Csiszár Imre rendezésében pénteken a kisszínházban bemutatott Bolha a fülbe több okból is fontos a rendszeresen színházba járóknak. Ezzel búcsúzik ugyanis Megyeri Zoltán, és 18 éves társulati tagság után Janik László – a következő évadra ők már nem kapnak szerződést. Előbbi alakítja Augustin Ferraillon-t, egy garniszálló tulajdonosát, utóbbi Carlos Homenides de Histangua-t, egy klasszikus típust, az őrült spanyolt. Különleges a darab azért is, mert a Hókirálynő után újra Szegeden játszik Gregor Bernadett.

A búcsúzó színészek kitettek magukért, bár Janiknak erre inkább van lehetősége: féltékeny férjként nemcsak félelemben kell tartania a többieket, de hol spanyol akcentussal, hol spanyolul kell beszélnie. Ráadásul az ő kezében van a pisztoly, ami – a közhely kötelez – természetesen elsül. A közhely ebben az esetben nem negatívum, hiszen a Bolhában minden tipikus – a figurák, a végkifejlet, és működik a bohózatok Murhpy- törvénye: amit félre lehet érteni, azt félre fogják érteni. A cselekményt is a tévedések viszik előre, de Feydeau nem elégedett meg azzal, hogy hasonmást teremt Chandebise-nek a hotelszolga, Poche személyében – bár elég bonyodalom volna önmagában ez is –, de egy eltitkolt probléma, egy téves címre küldött nadrágtartó, egy ál szerelmes levél, amely rossz kezekbe kerül annyira megkavarja a szálakat, hogy a néző csak kapkodja a fejét. A hisztéria a második felvonás végén olyan csúcspontra jut, hogy a sztori szinte megköveteli a Histangua által leadott lövéseket, amely leállítja az egymást kergető, egymástól bujkáló szereplők „körtáncát".
Az élénk darab lendületét az sem töri meg, hogy három rövid felvonásra oszlik – a színváltozások miatt indokolt a két szünet. Borovics Tamás meggyőző a kettős szerepben, ráadásul néhány alkalommal olyan gyorsan öltözik át, hogy a néző – ha átadja magát a színház varázsának – tényleg elhiszi, hogy kettő van belőle. A bemutató egyik kedvence volt Gömöri Krisztián (Camille Chandebise), a furcsa beszédhibával megáldott unokaöcs – tipikus szerencsétlen hülye. Gátlástalanul, visítva röhögött rajta a közönség.

Epizódszerepben

Fekete Gizit Olympe Ferraillon szerepében pazarlásnak érzem, nem kellene olyan epizódszerepben koptatni, ahol csak a lepedőkért aggódik. Somló Gábor viszont jó választás a kissé kiélt doktor Finache szerepére: Jack Ni- cholson-osan cinikus és laza. Szerettem a hiú Romain Tournel-t (Savanyú Gergely) is, aki persze pofára esik, mert a színpadi világ rendje helyre áll, az urak és nőik hűségesek, itt csak a szolgákat szarvazzák fel.

Délmagyarország
2010.03.10.
Gonda Zsuzsanna