Édes Anna a mennybe megy

Csalódhatnak, akik szigorúan Kosztolányi regényét szeretnék látni a kisszínház színpadán – Keresztes Attila kissé átértelmezte az Édes Annát, de ettől még sokkolóan hatásos, izgalmas és egyetlen percre sem unalmas az előadás.
Kosztolányi Dezső regényének sokszínű gazdagságát képtelenség lenne egy színházi előadásban visszaadni. Thuróczy Katalin dramatizált szövege hat szereplőre koncentrál, és a vizsgálóbíró vallató kérdései adnak erős keretet ahhoz, hogy a történet új struktúrában újra felépíthetővé váljék a színpadon. Így a végén indul a sztori: az Édes Annát faggató vizsgálóbíró – Jakab Tamás alakítja kifejező arcjátékkal – projektorral kinagyítva és megháromszorozva jelenik meg a lakás hátsó ablakaiban.

Meghökkentő a produkció színpadképe: a tervező, Fodor Viola mintha egy korabeli polgári otthon karikatúráját akarta volna megrajzolni azzal, hogy mindent a színpadra zsúfolt, ami egy tisztes keresztény középosztálybeli család lakásában a múlt század elején előfordulhatott. A falakon vadásztrófeák, kitömött baglyok, faliórák, a mennyezetről nemcsak csillárok, hanem kalitkák, teniszütők, a polgári életmód jellegzetes tárgyai lógnak. A legviccesebb: a ház úrnőjének ágya alatt jól láthatóan hatalmas dunsztosüvegek sorakoznak uborkával, befőttel – nyilván ez is a jellemábrázolás egyik rendezői eszköze. Rafinált a díszlet azért is, mert egy térben mutatja az egész lakást, így a cselédszobát egyszerre látjuk a többi helyiséggel.
A produkciónak legalább olyan hangsúlyos főszereplője a regénynél hisztérikusabbnak ábrázolt Vizyné, mint Édes Anna. Nagy nyereség, hogy sikerült Szegedre szerződtetni Danis Lídiát, aki a vígszínházi játékstílust is magával hozta: határozott eleganciát, kifinomult színpadi beszédkultúrát. Árnyalatokat is megmutatva, de a harsány színektől sem visszariadva játssza a gyermeke halála után kibírhatatlan hisztérikává váló, környezetét kikészítő Vizynét, akinek keresztényi jósággal és nagylelkűséggel leplezett könyörtelen önzése elviselhetetlen Édes Anna számára. A címszereplőt alakító Gidró Katalinnak alig jutott szöveg, de talán jobb is így: a szemével, tekintetével, gesztusaival is pontosan képes megmutatni az embertelen társadalom kitaszított páriájaként élő, a jóság mintaképének mutatott cselédlány lelkében dúló viharokat. Borovics Tamás Vizy Kornélként remek karakter: pontos, hiteles, természetes. Pataki Ferenc szinte lubickol a léha szépfiú, az amerikai színészkarrierről ábrándozó Patikárius Jancsi szerepében. Gömöri Krisztián hozza a tenyérbe mászó Ficsort. Abszurd figura Stefi, Anna barátnője: Csorba Kata mint egy egzotikus, elkényeztetett macska, úgy dorombol, nyújtózkodik, vonaglik a szekrény tetején.

Fontos eszközei Keresztes Attila rendezésének a hangeffektek: ahogy egy valamirevaló polgári otthonban, az egész előadás alatt hallani a falióra hangját, néha a kakukkos is megszólal a konyhában. A jeleneteket bariton színezetű, szép csellószólók tagolják. A zárókép pedig mintha egy Pasolini-film egyik jelenete lenne: az ítélethirdetés után felnyílik a díszletlakás hátsó fala, a háttérben mennyei fényben zöldellő mezőt látunk, ahol – a húsvéti feltámadás, a periodikusan változó halál és újjászületés keresztény jelképei – nyulak legelésznek békességben. Közben Andrew Lloyd Webber Requiemjéből a Pie Jesu tételt énekli angyali hangon egy kislány, akit két, nyúlnak öltözött muzsikus kísér. Édes Anna a gyilkosság után a börtön helyett a mennyei idillbe érkezik. Lehetséges számára a földi pokol után megváltás?

Délmagyarország
2010.11.29.