Gyimesi Kálmán: Papagenóként élem…

…az életemet

Fél évszázada lett a Szegedi Nemzeti Színház tagja Gyimesi Kálmán Liszt-díjas érdemes művész, aki Rigolettótól Scarpiáig az operairodalom szinte összes nagy bariton főszerepét elénekelte. Idén neki ítélte a többség a Szeged díszpolgára címet, amelyet holnap, a város napján vesz át az ünnepi közgyűlésen.

– Egészségi állapotom nagyon jó, lelkiállapotomat viszont a szakmai igényesség és igénytelenség közötti határvonal definiálja – fogalmaz Gyimesi Kálmán, amikor kitüntetése kapcsán belvárosi otthonában beszélgetünk. – 18 éve nyugdíjban vagyok, a színház nem gondolkodik bennem. Mindig új guruk jönnek, csodálatos kitalálók, feltalálók; én viszont ma is azt mondom: a szegedi operajátszás legjobb korszaka Vaszy Viktor „uralkodása" alatt volt. Azóta folyamatos a hanyatlás. A zenei vezetés, a rendezés, a díszlet- és a jelmeztervezés, az éneklés mind külön szakma. Nem lehet átmenni egyikből a másikba. Rossznak tartom, hogy Szegeden a művek megvalósítása helyett az operajátszás elment a rendezői önmegvalósítás felé. Az opera egy elmélyült felkészültséget, műveltséget igénylő arisztokratikus műfaj. Nem véletlenül találták ki a zeneakadémiát, színművészeti főiskolát, ahol specifikusan meg lehet tanulni a szakmát.
A Liszt-díjas érdemes művész baritonistát ma is szenvedélyesen foglalkoztatja a zenés színház. Rendszeresen eljár a Belvárosi moziba a Metropolitan-közvetítésekre. – Kötelezővé tenném a színházunk mindenkori vezetésének, hogy minden Met-előadást megnézzen, és tanuljon belőlük. Egy új világ nyílt ki ezzel a lehetőséggel előttünk. A Metben műcentrikus produkciókat csinálnak, mert New York nem engedheti meg magának az outsidereket. Remélem, a közvetítéssorozat jövőre is megmarad, mert Szeged zenei élete elleni halálos vétek lenne megszüntetni. Mivel ismerem a hangok szövettanát, az énekesekkel kritikusabb vagyok. Látom: ott is vízzel főznek. Találkozhatunk persze fantasztikus alakításokkal is, ilyen volt Dmitri Hvorostovsky Luna grófja, legutóbb pedig A walkür Siegmundja, Jonas Kaufmann bűvölt el, aki first class tenorista. Tavaly júliusban én is jártam a fiammal New Yorkban, de akkor már nem volt előadás a Metropolitanben. Egy idős prímabalerina vezetésével azonban bejárhattam az operaházat – meséli Gyimesi Kálmán, aki annak ellenére is örül a díszpolgári címnek, hogy politikai perpatvar kerekedett körülötte.

– A polgármester úr ugyan mást javasolt díszpolgárnak, mégis engem választott meg a közgyűlési többség. Ez így mindenkinek kellemetlen. Ha nem azért kapom meg a címet, mert megérdemlem, akkor nem szabad megkapni. Ötven éve élek és dolgozom Szegeden. Életem egyik nagy problémája, hogy kevés elismerést kaptam. Pályatársaim közül többen ugyanennyi munkával Kossuth-díjas kiváló művészek lettek. Tudom, hogy ennek az is az oka, hogy én sohasem tudtam belesimulni a társadalomba, soha nem voltam baloldali érzelmű. Mindig elmentem a templomba, megadtam a császárnak, ami a császáré, az Istennek, ami az Istené. Ha az kevés, hogy 16 modern opera főszerepét, 16 Verdi-főszerepet, az összes Mozart- és Puccini-baritonszerepet elénekeltem, akkor erre nem lehet mit mondani. Ha Aczél György annak idején kienged a Zeneakadémia elvégzése után Kölnbe, akkor talán minden másként alakul. De két évre le kellett jönnöm Szegedre – és ötven éve itt vagyok. A mostaniak már nem tudják, hogy mi mindent énekeltem. Az a társadalom, amelyik a múltját nem becsüli, nem érdemli a jelent, a jövőt pedig nem éri meg. A régi városvezetők már nincsenek sehol, engem még mindig szeret a közönség. Ha kimegyek a piacra, a kofák is megismernek. Nagy hibám, hogy mindig megmondom a véleményemet. Nem szabad, de nem tudok más lenni, ezt tanultam. A varázsfuvolában azt mondja Papageno Paminának: „Jön Sarastro, mit mondjunk neki?" Pamina azt válaszolja: „Valót mondj, bármi lesz az ára!" Nem szabad hazudni. Én is Papagenóként élem az életemet, a természet gyermeke vagyok, nem kell nekem egyéb: sok zene, művészet, értelmes emberek.

Gyimesi Kálmán 78 évesen is tanít; ahogy mondja: ingyen, bérmentve. – Egykori növendékeim közül Vajda Júliára vagyok a legbüszkébb, aki szép pályát futott be. Ma már nemigen nézem a szegedi előadásokat, mert nem akarom magam felidegesíteni. Azt sem szeretném, hogy találkozva valakivel a szemébe mondjam az őszinte véleményemet. A szív-lélek operákat nem szabad átértelmezni, különben az van a színházban, amit a Háry-előadásokról hallok: afrikai ház. Kongó. Az építkezést elölről kell kezdeni. Kedvenc musicalemben, a Macskákban – amit Haumann Péterrel megnéztem vagy négyszer – van a Színházi macska dalában egy rész, ami az egész színházi kultúrára igaz. Citálom: „De ma én mondom, rosszak a színi iskolák, / visszasírhatnánk Viktória aranykorát! / Ma nem kell a legendás, régi rutin, / mert ki színre lép, nem tudni, bent van vagy kint." Nyelvet, éneklést, zenét naponta kell tanulni és gyakorolni. Ezt az alapvető törvényszerűséget az oktatástól kezdve nem lenne szabad elfelejteni. A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy az opera terén nincs megfelelő utánpótlás, a fiatal énekesek nagy része hallgathatatlan. Ez ellen csak jó oktatással lehet tenni.

Az örök Rigoletto

Gyimesi Kálmánra már másodéves zeneakadémista korában felfigyelt a
világhírű tenorista, Tito Schipa, amikor mesterkurzust tartott
Budapesten. 1961-ben, utolsó éves hallgatóként pedig eljutott Sienába,
a híres Accademia Musicale Chigianára, ahol részt vehetett Gina Cigna
mesterkurzusán. A legendás szoprán Verdi-szerepeket vett át vele, az
igazi bel canto éneklés csodáját ott ismerhette meg. A firenzei Teatro
Comunale előadásain Tullio Serafin vezényletével Renata Tebaldit, Mario
del Monacót és Tito Gobbit hallgatta. Amikor véget ért az ösztöndíja,
kapacitálták, ne jöjjön vissza, de hazahúzta a szíve. Vaszy Viktor
1962. augusztus 1-jével szerződtette – azóta a Szegedi Nemzeti Színház
magánénekese, ma már örökös tagja. Juhász Gyula-díjat Gottfried von
Einem Danton halála című operájának főszerepéért kapott. Hamar beindult
a pályája; megismerte, megszerette a szegedi közönség. Vaszy pedig
elhalmozta szebbnél szebb feladatokkal. 16 főszerepet énekelt olyan
modern operákban, amelyek magyarországi bemutatóját Szegeden tartották.
Emlékezetes alakítást nyújtott a Mathis, a festő című Hindemith-opera
címszerepében vagy Illként Az öreg hölgy látogatása című
Einem-operában. Vaszy irányításával Szegeden állították idehaza
színpadra hosszú idő után először a Nabuccót, A szicíliai vecsernyét, A
végzet hatalmát. Gyimesi Kálmán nemcsak ezekben aratott sikert, hanem a
slágeroperákban is. Emlékezetes Luna volt A trubadúrban, Scarpia a
Toscában, Amonasro az Aidában. Vendégszerepelt az Operaházban, láthatta
a pécsi közönség is. Rigoletto szerepe szinte művészi névjegyévé vált.
Egyetlen álma nem vált valóra: Szegeden is szerette volna elénekelni
Falstaff szerepét, de erre csak Debrecenben kapott lehetőséget.

Délmagyarország
2011.05.20.
Hollósi Zsolt