Haramiák: Bodolay Géza rendezésében…

…ma mutatják be

A szegedi teátrum drámai tagozatával Bodolay Géza főrendező állította színpadra Schiller első és talán legnagyobb hatású darabját, a Haramiákat. A két Moor fivért Horváth Illés és Pataki Ferenc játssza. Premier: ma 19 órától a nagyszínházban.
Goethe nyaralás közben egy fürdőhelyen beszélgetett a korszak jellegzetes figurájával, egy nagyhatalmú kisfejedelemmel, aki a következőket mondta: „Ha Isten lettem volna, és éppen arra készültem volna, hogy megteremtsem a világot, de előre láttam volna abban a pillanatban, hogy Schiller Haramiáit meg fogják írni benne, nem teremtettem volna meg a világot." Ez az anekdota is jelzi, mekkora hatása volt a 23 éves költő 1782-ben bemutatott darabjának. Telibe talált – és kortársai rögtön a „német Shakespeare-t" látták benne.

– A darabot nagyon fiatal ember írta, alig végezte el az orvosi egyetemet, s máris szűk volt neki a katonaorvosi mundér, bár a feudális viszonyok okán csak illegálisan mehetett át saját mannheimi ősbemutatójára, az akkor legjobb német színházba. A bemutató után hét évvel kitört az utóbb nagynak mondott francia forradalom, biztos, hogy nem e mű hatására, de az is kétségtelen, hogy Schiller lázadó szelleme egy egész korszak meghatározójává vált utóbb. A magyar romantika éppúgy nem kerülhette meg, ahogy a 20. század sem volt képes elfelejteni – fogalmaz a romantikus drámát a szegedi társulattal színpadra állító főrendező, Bodolay Géza.
Az eredetileg ötfelvonásos, monumentális darabbal kapcsolatban felmerül a kérdés: hogyan lehet Schiller nehéz, filozofikus-költői szövegét a valóságshow-k világához szokott mai nézők számára is fogyaszthatóvá tenni. – Schiller szövege se nem nehéz, se nem filozofikusabb, mint bármelyik értelmes mű az elmúlt évtizedekben, az alaptémája itt is: a Szabadság–Szerelem. Ugyanakkor a valaha ötórás szövegáradatot két órára rövidíteni komoly rendezői-fordítói felelősség. E kihívásnak évtizedek óta vágyok megfelelni. E vágyban bizonyára szerepe volt annak, hogy Berlin egyik legprogresszívebb színházának, a Volksbühnének, azaz a Népszínháznak immár tizenhat esztendeje a haramiák jelvénye az emblematikus „logója" – hangsúlyozza a főrendező.
Bodolay Géza azt is hozzáteszi: – Ahogy Schiller is tudta: „kérlelhetetlen Fátum igazgat bennünket. Mindenkit utolér a sorsa, kit selyempárnán, kit az ütközet forgatagában, kit a vesztőhelyen" – lám, a mű most méltó helyen és jókor érkezett szembe velünk, akik az előadást létrehozzuk. A morális kérdéseink a Biblia óta meghatározzák életünket, Káin és Ábel óta a testvérgyilkosság éppen úgy alapkérdés, mint az, hogy apaként hogyan bánunk gyermekeinkkel, fiakként apáinkkal. A történet nőalakja pedig pontosan az a romantikus hősnő, akinek nekivetve hátunkat szembe lehetne szállni az egész világgal: – Rajta, jöhettek gonoszok – ha a férfiaknak valaha elég eszük lenne egy ilyen fölismeréshez. A Moor fivérek tragédiája éppen az, hogy az elhatározott lázadó rombolás éppúgy nem vezethet célhoz, mint a csúszó-mászó aljasság. Ez az alapkérdés kamaszkorunkban eldől, ám utóbb egy életen át meghatározó, s hiába közöttünk az évszázadok Schiller óta, nincs az a valóságshow, ahol ne merülne föl: lázadjunk, vagy röfögjünk együtt a nyájjal. Ez elég izgalmas tehát, s ameddig Színház lesz, az is marad, ahogy a romantika sem lesz soha megkerülhető.

Délmagyarország
2011.10.21.