Kérlelhetetlen Fátum igazgat bennünket

– Haramiák Szegeden
Anekdota a német Shakespeare-ről

Goethe nyaralás közben egy fürdőhelyen beszélgetett a korszak jellegzetes figurájával, egy nagyhatalmú kisfejedelemmel, aki a következőket mondta: „Ha Isten lettem volna, és éppen arra készültem volna, hogy megteremtsem a világot, de előre láttam volna abban a pillanatban, hogy Schiller Haramiáit meg fogják írni benne, nem teremtettem volna meg a világot." Ez az anekdota is jelzi, mekkora hatása volt a 23 éves költő 1782-ben bemutatott darabjának. Telibe talált – és kortársai rögtön a „német Shakespeare-t" látták benne. Mi lehet az oka? Bodolay válaszol.
A rendező a darabról:

Lázadó szellem

"A darabot nagyon fiatal ember írta, alig végezte el az orvosi egyetemet, s máris szűk volt neki a katonaorvosi mundér, bár a feudális viszonyok okán csak illegálisan mehetett át saját mannheimi ősbemutatójára, az akkor legjobb német színházba. A bemutató után hét évvel kitört az utóbb nagynak mondott francia forradalom, biztos, hogy nem e mű hatására, de az is kétségtelen, hogy Schiller lázadó szelleme egy egész korszak meghatározójává vált utóbb. A magyar romantika éppúgy nem kerülhette meg, ahogy a 20. század sem volt képes elfelejteni" – fogalmaz a romantikus drámát a szegedi társulattal színpadra állító főrendező, Bodolay Géza.

 Monumentális darab
Az eredetileg ötfelvonásos, monumentális darabbal kapcsolatban felmerül a kérdés: hogyan lehet Schiller nehéz, filozofikus-költői szövegét a valóságshow-k világához szokott mai nézők számára is fogyaszthatóvá tenni. "Schiller szövege se nem nehéz, se nem filozofikusabb, mint bármelyik értelmes mű az elmúlt évtizedekben, az alaptémája itt is: a Szabadság–Szerelem. Ugyanakkor a valaha ötórás szövegáradatot két órára rövidíteni komoly rendezői-fordítói felelősség. E kihívásnak évtizedek óta vágyok megfelelni. E vágyban bizonyára szerepe volt annak, hogy Berlin egyik legprogresszívebb színházának, a Volksbühnének, azaz a Népszínháznak immár tizenhat esztendeje a haramiák jelvénye az emblematikus „logója"" – hangsúlyozza a főrendező.
Kérlelhetetlen Fátum

Bodolay Géza azt is hozzáteszi: "Ahogy Schiller is tudta: „kérlelhetetlen Fátum igazgat bennünket. Mindenkit utolér a sorsa, kit selyempárnán, kit az ütközet forgatagában, kit a vesztőhelyen" – lám, a mű most méltó helyen és jókor érkezett szembe velünk, akik az előadást létrehozzuk. A morális kérdéseink a Biblia óta meghatározzák életünket, Káin és Ábel óta a testvérgyilkosság éppen úgy alapkérdés, mint az, hogy apaként hogyan bánunk gyermekeinkkel, fiakként apáinkkal. A történet nőalakja pedig pontosan az a romantikus hősnő, akinek nekivetve hátunkat szembe lehetne szállni az egész világgal: – Rajta, jöhettek gonoszok – ha a férfiaknak valaha elég eszük lenne egy ilyen fölismeréshez. A Moor fivérek tragédiája éppen az, hogy az elhatározott lázadó rombolás éppúgy nem vezethet célhoz, mint a csúszó-mászó aljasság. Ez az alapkérdés kamaszkorunkban eldől, ám utóbb egy életen át meghatározó, s hiába közöttünk az évszázadok Schiller óta, nincs az a valóságshow, ahol ne merülne föl: lázadjunk, vagy röfögjünk együtt a nyájjal. Ez elég izgalmas tehát, s ameddig Színház lesz, az is marad, ahogy a romantika sem lesz soha megkerülhető".
Dramatikus regény – Schiller a Haramiákról:

Vegyék a színjátékot egyszerűen dramatikus történetnek, ami nem akar többnek látszani, mint ami, de a dramatikus módszer előnyeire épít, amennyiben a lelket a legtitkosabb akciója közben éri tetten. Kifürkészi a szellem legbensőbb kamráit, anélkül, hogy hagyná magát beszorítani egy színdarab hagyományos keretei közé. Mert az az igazság, hogy a dráma valódi géniusza, mint például Shakespeare, aki úgy uralja anyagát, mint Prospero az ő Arieljét, szóval a színjáték igazi szelleme mélyebbre vág a húsban, jobban megérinti a lelket és élőbbek tanai, mint bármely regényé vagy eposzé. Így tehát leírhatok dramatikusan egy történetet, anélkül, hogy drámát akarnék írni. Azaz én egy dramatikus regényt írtam.
 Nos, hogy a tárgyra térjek be kell vallanom, hogy nem is annyira a darabom terjedelme, de sokkal inkább a tartalma fosztja meg a lehetőségtől, hogy színpadra kerüljön. A mondanivaló egysége szükségessé tette ugyanis, hogy néhány olyan karakter is fellépjen a darabban, akik a jó érzést, a tiszta erkölcsöt sértik és a sokkal több gyengédséghez szokott hagyománytisztelőket felháborítják. Sőt mi több, kénytelen voltam ezeknek az erkölcstelen figuráknak bizonyos csillogást kölcsönözni, a szellem párviadalában gyakran ők győznek, így kárpótoltam őket szívtelenségük miatt rájuk zúduló utálat ellenében. Mert senki sem tökéletes, a legbűnösebbeknek is lehet számtalan jó ötlete, helyes hajlama, nemes tette. Ezért nincs tökéletlen ember, csak kevésbé tökéletes. Nos ennyit a színház ellen követett merényletemről. Ez az előszó kevés, hogy védőbeszédet mondjak színjátékom természetének igazolására. Mindannyian a sors kezében vagyunk, ezért a döntést önökre bízom, és távol álljon tőlem bíráim ékes szavakkal való megvesztegetése, hiszen szigorú ítéletektől nincs félnivalóm, és nem szeretném, felhívni figyelmüket a darab szépségeire sem, hiszen én már úgyis megtaláltam őket…"
/Friedrich Schiller/

szinhaz.hu
2011.10.24.