László Boldizsár a pozsonyi Turandotban

2012-02-06 08:06

A népszerű szegedi tenorista az utóbbi két évben Pozsony kedvence, a Szlovák Nemzeti Színház operatársulatának állandó vendégművésze lett. A Tosca, a Parasztbecsület, a Bajazzók, A két Foscari és a Carmen után február 1-jén a Turandotban is bemutatkozott. Nem mindennapi teljesítmény, hogy előző este még Cavaradossi szerepét énekelte, mielőtt – életében először – Kalaf jelmezét öltötte magára. Az előadás előtti percekben készült képen László Boldizsár „két igazgatója között” látható: balján Peter Dvorský, a neves tenorista, pozsonyi operaigazgató,  jobbján az estet megtekintő Gyüdi Sándor szegedi színidirektor látható. A darab komoly sikert aratott, a Kalafot éneklő szegedi tenoristát a közönség forrón ünnepelte.