Cso-cso-szán szerepét Létay Kiss Gabriella mellett a fiatal, és rendkívül tehetséges Kovács Éva alakítja.
Kovács Éva 1984. november 25-én született Zentán, az egykori Jugoszlávia területén. Lakóhelye Csóka. Alapfokú zenei tanulmányait a gimnázium ideje alatt végezte, Kerényi Tiborné tanárnőnél. 2005-ben felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karára, énekművész, -tanár szakra.
Ebben az intétményben szerezte diplomáját tavaly. Meghatározó tanára Andrejcsik István volt, akinek – saját bevallása szerint – sokat köszönhet. Számos ének kurzuson vett részt, többek között Sass Sylvia, Ionel Pantea, Laki Krisztina, Dr.Temesi Mária, Nádor Magda, Csengery Adrienne, Marton Éva mesterkurzusán.
Versenyei:
• 2004: Simándy József Énekverseny: döntő
• 2004: Nikola Cvejic Nemzetközi Énekverseny, Ruma (Szerbia): I. hely
• 2006: Simándy József Énekverseny: döntő
• 2008: Simándy József Énekverseny: döntő
A Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában már volt alkalma többször is fellépni iskolája vizsgaelőadásain. Szerepei: Volhova (Rimszkij-Korszakov: Szadko) , Zelmire( Gluck: Rászedett Kádi), Lavina( Mozart: Kairói Lúd).
2011. október 6-án formálta meg első jelentősebb szerepét a Szegedi Nemzeti Színház falain belül. Riccardo Zandonai: Francesca da Rimini című operájában Samaritanát alakította.