Felolvasó színház

2012-03-28 06:36

Március 27-én, a Színházi Világnapon a Szegedi Nemzeti Színház ingyenesen megtekinthető felolvasó színházi előadással adózik az egyetemes színházi kultúrának a Kisszínházban.

 

Az előadás kezdési időpontja 15:00 óra, Kisszínház
Jordi Galcerán: A Grönholm módszer

Fordította: Bakucz Dóra

A spanyol kortárs szerző, Jordi Galcerán megtörtént esemény kapcsán írta meg fordulatos és szellemes színdarabját. A helyszín egy multinacionális cég irodája, ahova négy pályázó – három férfi és egy nő – érkezik felvételi beszélgetésre, hogy kiderüljön, közülük ki lehet majd a cég kereskedelmi igazgatója. A korábbi szűrőkön már átjutottak – ez lesz az utolsó megmérettetés. Egymás számára tehát potenciális ellenfelek. A jelentkezőknek azonban a hagyományos interjú helyett meglehetősen szokatlan feladatokat kell megoldaniuk, melyek egyre bizarrabb és feszültebb helyzeteket teremtenek. A feladatok során felszínre kerülnek titkaik, feltárulnak rejtett tulajdonságaik. Vajon meddig képesek elmenni ebben a harcban? Vannak-e tabuk, morális határok, ha céljukat el akarják érni? Vajon mindenki az-e, akinek mutatja magát?


"A Grönholm-módszer ötletének alapja megtörtént esemény. Néhány éve egy madridi kukában megtalálták egy szupermarket-lánc személyzeti osztályán dolgozó alkalmazott feljegyzéseit azokról a nőkről, akik pénztárosi állásra jelentkeztek. A feljegyzésekben hemzsegtek a hímsoviniszta, idegengyűlölő, durva jellemzések ("kövér, bögyös", "dagadt, külföldi", "sötétbőrű, azt sem tudja, hogyan kell kezet fogni", "sípoló hangú, tiszta idióta", stb.). Ez az alkalmazott, annak tudatában, hogy rá osztották a kiválasztás szent misszióját, felhatalmazva érezte magát, hogy ilyen önkényesen nyilatkozzon olyan emberekről, akiket egyáltalán nem ismert. Elképzeltem ezeket a szerencsétlen nőket, ahogy igyekeznek jó benyomást kelteni a cég előtt, és próbálnak a vélt elvárásoknak megfelelően viselkedni, készen akár kisebb megaláztatásokra is, csak hogy megszerezzék a munkát, amire szükségük van."
(Jordi Galcerán)

 

Bővebben:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/antigone_diakoknak_es_a_gronholm-modszer_/2270942/