Karikó Teréz nyolcvan esztendős

2012-03-29 08:27

Március 31-én tölti be 80. életévét Karikó Teréz Liszt-díjas operaénekes, a szegedi operajátszás történetének legjelentősebb drámai szopránja, a Szegedi Nemzeti Színház Örökös tagja, ma is aktív énekmestere.


A fővárosi lányt zeneakadémiai diplomája megszerzésekor, 1960-ban szerződtette a legendás szegedi operaigazgató, Vaszy Viktor. A kiváló karmester jó érzékkel választotta ki fiatal énekeseit, akiknek fejlődését nagy tapasztalattal egyengette, hogy tehetségük maximálisan kibontakozhasson, majd rájuk építette a budapesti Operaházéval vetekedő színvonalú szegedi operajátszást. Karikó Teréz Vaszy második szegedi korszakának meghatározó drámai szopránjává vált. Már komoly főszerepekben (Tatjána, Desdemona) történt debütálásakor kirobbanó sikert aratott, a következő években Verdi, Puccini és Wagner hősnőinek alakításával szerzett hírnevet. Művészetét az akkoriban rendszeres rádiós opera-közvetítések révén hamar megismerte az egész ország. Mindössze öt éve volt a pályán, mikor művészetét Liszt-díjjal ismerték el.


Természetesen sok csábítás érte más jelentős társulatoktól, külföldről is, de direktora féltékenyen őrizte; állítólag arra is volt példa, hogy Vaszy politikai szálakat mozgatva megakadályozta, hogy énekesnője útlevelet kapjon, mert attól félt, nyugatra szerződik. Így Karikó Teréz a szegedi opera tagja maradt és csak jóval később, a hetvenes évek második felében indult külföldi karrierje, t. k. nagysikerű koncertekkel bejárta Észak- és Dél-Amerikát.


A koncertpódiumon dalénekesként és oratórium-szólistaként egyaránt elismert volt, bejárta sokfelé lépett fel. Az Állami Operaházban, illetve az Erkel Színházban is számos főszerepben láthatta és ünnepelhette a főváros közönsége. Számos helyi és országos kitüntetés birtokosa, melyek közül a legutóbbi a Magyar Köztársasági Érdemkereszt, melyet 2010-ben vehetett át.


1992 óta – immár húsz esztendeje – Örökös tagja a Szegedi Nemzeti Színháznak, hosszú és nagysikerű pályája egyetlen társulatának. Esetében ez nem csupán kitüntető cím, hiszen ma is aktív: énekmesterként fiatal énekeseknek, színészeknek adja át tudását, tapasztalatait.

A szegedi operajátszás kimagasló egyénisége pénteken fél 5-kor a Somogyi Könyvtár vendége, kollégái és mai tanítványai, valamint régi felvételek segítségével idézi fel pályáját. A társulat magán a születésnapon, egykori legendás alakítása, a Pillangókisasszony szombati előadása kezdetén, a közönség előtt köszönti. Isten éltesse sokáig!