Pillangókisasszony – a vajdasági Csókáról

2012-05-08 07:12

Az SZTE Zeneművészeti Karán diplomázott Kovács Éva már első főszerepével, a Pillangókisasszonnyal elbűvölte a közönséget. A vajdasági Csókáról indult szopránt Dömötör-díjra is jelölték. Legközelebb csütörtökön énekli Cso-cso-szán szerepét.
– Andrejcsik István növendékeként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán 2010-ben diplomáztam. Vajdasági születésű vagyok, Csókáról származom, az öcsém és a felmenőim ma is ott élnek. Már a zeneművészetin elkezdtem tanulni Cso-cso-szán szólamát, amikor Pál Tamás tanár úrhoz jártam szerepgyakorlatra. Amikor az első felvonás duettjét előadtuk, tanáraim javasolták, tanuljam meg hozzá a teljes szerepet. Diplomakoncertemen is ezt a duettet énekeltem kedves barátommal, a Zeneakadémián végzett tenoristával, Molnár Gáborral.
Jelentkeztem meghallgatásra a Szegedi Nemzeti Színházba, más darabokkal készültem, de a Pillangókisasszonyt is kérték. Miután elénekeltem, visszahívtak, hogy színpadon is kipróbálják a hangomat. Hihetetlen meglepetés volt számomra, hogy megkaptam a szerepet – eleveníti fel az előzményeket Kovács Éva, akivel már az évad elején is találkozhatott a szegedi közönség a Francesca da Rimini előadásain egy kisebb szerepben.
– A Pillangókisasszony az első címszerepem, ezért amikor a próbaidőszakban megbetegített valami vírus, teljesen kétségbeestem. Nem tudtam bejárni a próbákra sem, nehogy másokat is megfertőzzek. Amikor visszatérhettem próbálni, igyekeztem minél többet tanulni Létay Kiss Gabriellától, aki magabiztos, tapasztalt énekes. Ferkay Tamás rendező és asszisztense, Pópity Tímea is rengeteget segített. Egészen addig féltem, amíg meg nem kaptuk Molnár Zsuzsa gyönyörű jelmezeit.

Amikor már ezekben a ruhákban léptem színpadra, és a díszlet is elkészült, megnyugodtam, mert minden a helyére került. A premieren pedig valósággal szárnyra kaptam, amikor megláttam a rengeteg embert a nézőtéren – mondja a fiatal szoprán, aki örül, hogy első főszerepével rögtön a Dömötör-díj egyik jelöltje lett.

– Szabadúszó vagyok, szeretnék minél többet énekelni. Még nem tudom, melyik úton induljak, melyik hangfaj való leginkább nekem. Andrejcsik István arra biztat, hogy amit el tudok énekelni, azt vállaljam el, mert jó technikával mindent meg lehet csinálni. A varázsfuvolából Pamina szerepét, a Turandotból Liut szívesen énekelném. Hópehelyke szerepét is megtanultam Rimszkij-Korszakov operájából, hogy legyen egy kuriózum is a repertoáromon. Nehéz ma a pályakezdés egy fiatal operaénekes számára, mert sok meghallgatásra, versenyre el kell utaznia ahhoz, hogy megismerjék; ez pedig nagyon sokba kerül.

Imád bohóckodni

Amikor tanultam Cso-cso-szán szerepét, a múlt század elejéről több bel canto énekes Pillangókisasszony-felvételét is megkaptam Andrejcsik Istvántól, aki hatalmas lemezgyűjteménnyel rendelkezik. Manapság gyakran drámai szopránok éneklik ezt a szerepet, én pedig inkább lírai szoprán vagyok, így a bel canto technika segít – fogalmaz Kovács Éva, aki beleszeretett Puccini muzsikájába, megtanulta a Turandotból Liu szerepét, amelyet szívesen elénekelne. – A tragikus operák lelkileg is megterhelők; ezért szívesen fellépnék egy opera buffában is. Imádok bohóckodni, nevetni, például Zerlina szerepében kicsit komédiázhatnék is.

Délmagyarország
2012.05.08.