Egerek vagy emberek?

Nagy sikerrel zárult Szegeden az évadnyitó előadása
A Szegedi Nemzeti Színház a 2012/2013-as évadot idén John Steinbeck klasszikus művének színpadra állításával nyitotta meg. Balikó Tamás rendezésében tekintettem meg az Egerek és emberek című előadását 2012. szeptember 28-án a Kisszínházban.

Izgatottan vártam John Steinbeck klasszikus művének bemutatóját a Szegedi Nemzeti Színházban. Kíváncsisággal töltött el, hogy Balikó Tamás elgondolásában mi lesz az a tételmondat, amely köré felépül az előadás gondolatíve, hogyan jelenik meg a számos apró, de korántsem lényegtelen szimbólum, s mindezt a színészek mennyire tudják megeleveníteni a nézők számára. A színészeknek és a rendezőnek nehéz feladata volt, hiszen egy ismert regényt kellett adaptálni színpadra, így a néző egyfajta elvárással ül a sorok közé.

Azonban miről is szól a mű? A történet két vándormunkás sorsát mutatja be, akik a farmon idénymunkával keresik meg kenyerüket. Az események kezdetén a két főszereplő, Lennie és George, egy újabb farmra érkezik meg. Rögtön érzékelhető, hogy a munkások világa mennyire személytelen, a gazda csak a munkaerőt látja az emberekben. Ebben a kilátástalan világban él a két főszereplő, akik nagy feltűnést keltenek, mivel együtt vándorolnak. George szárnyai alá veszi a szellemi fogyatékos, néhol autista vonásokat mutató Lennie-t. Mivel Lennie folyamatosan bajba kerül, George állandóan szemmel tartja.

Meglátásom szerint Balikó Tamás az emberi kapcsolatok sivárságát, egy kegyetlen, embertelen világ meglétét állította a központba, s e gondolat köré építette a színészek játékát, a díszletet, a megvilágítást is.

A történet hat képet foglal magába, ennek ellenére a jelenetek közötti átmenet a fény- és hangeffektusok alkalmazásával vált egy kerek történetté. A hagyományos színházi megoldásokhoz szokott néző számára furcsa látvány lehetett, amikor a színpad átpakolása nem függönyök mögött zajlott le, hanem anélkül: bár sötét volt, a publikum tanúja lehetett az átállásnak.  Lorne Greene Ringo című számát választotta zenei aláfestésnek a rendező, ami jól meghatározott keretet adott a darabnak, mivel az egyes versszakok a dramaturgiai csúcspontoknál csendültek fel.

Meglepő volt, hogy hatalmas díszlet helyett egyetlenegy fal várta a nézőket, ami egy romos házat és utcarészletet ábrázolt. Ez a fal a vágyott ház és a saját farm képét jelenítette meg, ami folyamatosan egy álomképként lengi be George és Lennie, későbbiekben Candy mindennapjait. A világítástechnikának köszönhetően a díszlet nem látható az első jelenet alatt, hangsúlyossá a második képtől vált. A kevés díszletnek köszönhetően az egész színpad egy absztrakt térként működött, ahol minden eszköz, ami a színpadra kerül, funkcióval rendelkezett. Ez a rendezői koncepció bennem megerősítette a hasznosságelvén működő világ képzetét, ami kitűnően idomult az előadás világához.
A darab végig dinamikus volt, nemcsak a színészek munkájának, hanem az apró, ám lényeges motívumoknak köszönhetően. Az interrupció technikát jól alkalmazva mozgalmassá vált az előadás, a nézőben azt az érzetet keltve, hogy a színészek nem végszóra érkeznek meg a színpadra, hanem saját tempóban.

A színészek jól bántak az eszköztárukkal, hiszen nem egy mikrorealista produkciót láthattunk, ahol a leírt szöveget adták elő, hanem a verbális és non-verbális jelek kiegészítve egymást együtt avatták be a nézőt a történésekbe, így a legapróbb gesztusnak is nagy jelentősége lett. Mindez engem a Mejerhold színház felfogására emlékeztetett.

Borovics Tamás a gesztusaival, mimikáival, testtartásával, mozdulataival, eltorzított beszédmódjával kitűnően jelenítette meg az autista vonásokat mutató Lennie-t. A színész képes volt a gyermeki rajongástól a dacos viselkedésen át, a rémületig ábrázolni a különböző erős érzelmeket. Fokozatosan építette fel a motívumokat, amelyek Curley feleségének megöléséhez vezettek, ám mindezt olyan módon, hogy viselkedése kiszámíthatatlan maradt.  Borovics Tamás újra és újra meg tudta teremteni azt a bensőséges viszonyt a kiskutya tetemével, mint amivel az első jelenetben szembesült a néző a döglött egér kapcsán. A gyilkosságot követően hitelesen mutatta meg a gyermeki érzelmi világot: nem a cselekedete súlyától retten meg, hanem a mélyen szeretett személy haragjától. Így Lennie felmentésre kerül a gyilkosság terhe alól.

A George-ot megformáló Pataki Ferenc szintén remek játékkal örvendeztette meg a közönséget. Hihetően formálta meg a hezitáló, belső vívódással teli férfit, aki egyrészt kötődik a szárnyai alá vett gyengébb képességű fiúhoz, másrészt pedig megszabadulna az örökös tehertől és önálló életet élne. E két érzés nyilvánult meg minden egyes mondatában. Slim személyében találta meg azt az embert, aki előtt hosszú évek alatt felgyülemlett érzelmeit hirtelen feltárhatta. Az a döntése, hogy megöli Lennie-t, nem egy pillanat műve, hanem egy döntéssorozat következménye. Őszintesége menti a gyilkosság bűne alól.

Az előadásban minden szerep egy egyéniséget tükröz, s ezáltal a színésztől pontos munkát követel meg a darab, hiszen így alakulhat ki teljes kép a farmon élő emberek közti kapcsolatról és moralitásukról, ami leképezi a jelen világunk  az emberi kapcsolatait  és  értékrendjét .

A darabban szereplő kutyát a színpadon egy dobozban elhelyezett, madzagon húzott szőrdarab szimbolizálta. Érdekes volt Candy azaz Rácz Tibor alakítása, aki remek módon jelenítette meg a beteg, öreg kutyájához fűződő kapcsolatát, s mindenki elhitte neki, hogy a dobozban egy élő állat volt. Véleményem szerint az ő lemondó gesztusának, megtört lelkiállapotának megjelenítése központi jelentőségű volt, hiszen ez előrevetíti Lennie halálával kapcsolatos döntést: a nádasban Slim társaságában George magára vállalja Lennie megölését.

A farmon Slim, (Kedvek Richárd) képviselte a humánumot, aki George mellett áll a legnehezebb pillanatban is, amikor Lennie életéről kell döntenie. Kedvek Richárd kiválóan jelenítette meg a reális képpel, az emberi és morális értékekkel rendelkező férfit.  Előítéletek nélkül állt az újonnan jött emberekhez, ő az egyetlen, aki bensőségesebb, baráti viszonyt épít ki George-dzsal. Beszélgetésüket követően nem ítéli el, hanem megpróbálja megérteni, legalábbis elfogadni George lelki vívódását. Ő ébreszti rá arra is, hogy jobb, ha George végez Lennie-vel, mintha a bosszúra szomjas Curley tenné meg, vagy Lennie egy intézetben élné le hátralévő életét. Emellett a békéltető szerepét szintén magára vállalta, hiszen igyekszik elsimítani a helyzetet. Megfenyegeti Curley-t azzal, hogy elmeséli a Főnöknek: a fiatal férfi belekötött Lennie-be, ezért törte ripityára Curley kezét .

A drámában több szereplő a hasznosságelvén működő társadalom értékrendszerét vallja magáénak, ahol a munkaképtelen embereknek, élőlényeknek nincs helye. Ezt a magatartást képviseli a Főnök is, akinek alakját Somló Gábor vitte színpadra. Somló Gábor kitűnően ábrázolja azt az embertípust, aki a munkabírást veszi alapul az emberek megítélésében. Apró gesztusai, szemkontaktusai jól tükrözték, hogy számára az értelmi képességnél többet jelent az erős fizikum.

Clarkson-t Poroszlay Kristóf formálta meg a darabban. Jól érzékelhető módon egy egocentrikus fiatal férfit ábrázolt, aki felvállalta, hogy saját kényelme érdekében – a többieket is bevonva – lelövi Candy öreg kutyáját. Gesztusaival, gondolkodásmódjával bennem azt a képzetet keltette, hogy George sötét énjét tárja elénk, hiszen neki éppen úgy megfordul  a fejében mennyire könnyebb lenne az élet Lennie nélkül.

A munkások és az egész társadalom hierarchiájának a legalacsonyabb pozícióját a néger foglalta el. Szívós László alakította Crooks-szot, a néger lovászt. Élethű módon mutatta be a társadalom peremén helyet foglaló ember érzéseit, megalázottságát. Támadó magatartása ellenére Slim-en kívül ő az egyetlen, aki nem álomvilágba ringatja magát és nem is napról – napra éli életét, hanem reálisan látja a saját és mások lehetőségeit. Mi sem példázza ezt jobban, mint a mennyország létezésének nyilvános tagadása.
Bánvölgyi Tamás interpretációjában láthatta a közönség Whit alakját. Az egyik jelenetben a művész hitelesen festette le Suzy és a bordélyház képét. A néző szinte bordélyházban érezhette magát, hiszen akkora átéléssel mesélte el George-nak az ottani élményeit. Emellett empátiájáról biztosítja Candy-t, amikor Clarkson le akarja lőni a kutyáját.

Curley feleségét Danis Lídia személyesítette meg. A színésznő nehéz helyzetben találhatta magát, mivel a kissé buta, ám a kísértésbe csábító nőt kellett alakítania. A szerep szerint csak „kedvességből” közeledik a munkásokhoz, mert szeretethiányban szenved. Danis Lídia képes volt kitűnően feloldani a szerepben húzódó ellentétet.

 Curley (Rédei Roland) személyében a néző egy fiatal férfival találkozhatott, aki a társadalomban elfoglalt pozíciója miatt (a gazda fia) lekezelően bánik a munkásokkal. A színész jól ábrázolta a féltékeny, ám büszke férjet, aki a felesége iránti szerelemtől vezérelve képes megalázkodni, s keresni a feleségét a munkások között. Az egyik legmeghatóbb jelenet volt, amikor megtörve elbúcsúzott halott feleségétől.

A sok pozitív dolog mellett számomra zavaró volt a darab alatt többször visszatérő megnyugtatási módszer – George Lennie tarkóját masszírozta amikor „valami baj” történt, amely a George és Lennie közt kiépülő sajátos kódrendszert tükrözte. A mozdulatsor színpadiasnak hatott, érzékletesebb lett volna egy szeretetteljesebb gesztus, ami egy közvetlenebb kapcsolatot idéz meg. Emellett az utolsó jelenetben a George megrendülésének ábrázolásához használt eszközöket – például a monoton hangon elmondott utolsó „mesét”- kitűnő megoldásoknak tartottam, de mégsem érte el a kellő érzelmi intenzitást, ami Lennie halálához kapcsolódhatott volna.

Összességében egy lendületes alkotás elevenedett meg a publikum szeme előtt, amelyben markáns emberi értékek jelentek meg és feszültek egymásnak. Az egész előadás dramaturgiája kitűnő megtervezettséget mutatott, ahol minden szerep, kellék funkcióval rendelkezett, s a darabot egy kerek történetté változtatta.

magyarjatekszin.hu
2012.10.07.
Mintál Kinga