2012. december 27. 17 óra, Nagyszínház: Diótörő
A világhírű KIJEV CITY BALETT előadása
A Kijev City Balett számos elismerést tudhat magáénak. A közel kétszáz
évvel ezelőtt megalakult киевськй муниципапьний театр / Kijevi Állami
Színház kiváló táncművészei évről évre kiemelkedő és profi produkcióval
örvendeztetik meg a közönséget.
Idén Magyarországra is ellátogat a társulat és természetesen a
legnépszerűbb koreográfiájukat a Diótörőt mutatják meg nekünk. A 40
főből álló csapat 13 alkalommal lép fel Magyarországon, Győr,
Székesfehérvár, Budapest, Kecskemét, Szeged, Szombathely és Veszprém
legszínvonalasabb színházi létesítményeiben.
A táncművészek szakmai tudását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény,
hogy Oroszország és Ukrajna legjobb mestereinek tanítványai alkotják a
csapatot, akik egy igen-igen komoly felvételi után lehetnek csak tagjai
ennek a neves együttesnek. A tánctársulat szólistái folyamatosan a
leghíresebb balettversenyeken is bizonyítják rátermettségüket, ahonnan
számos díjat hoztak már el a színháznak és természetesen maguknak is
egyben.
A balett együttes élén 1998-tól – 2005-ig Valerij Kovtun majd a
későbbiekben Viktor Litvinov állt. Jelenleg a híres ukrán táncművész
Tatjana Borovik igazgatja a világhírű társulatot. A nemzetközi palettán
is óriási sikert aratott együttes fesztiválokon és Németország,
Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Svájc, az
Egyesült Királyság, Szlovénia, Románia, Japán, Kanada legnagyobb
színpadai után most Magyarországon teszi tiszteletét. Biztosak lehetünk
abban, hogy egy nem mindennapi, hagyományőrző, eredeti klasszikus balett
részesei lehetünk, amennyiben ezt a programot választjuk, ahol a
legjobban képzett táncművészek kalauzolnak el minket a Diótörő
mesevilágába.