Az ünnepi felhozatal idén a korábbi éveknél is színesebb: abszurdot, klasszikus balettet, bulvárkomédiát, dixie-t, világ- és cigányzenét egyaránt kínálnak.
– Igényli a közönség, hogy az ünnepi kínálatunkban szerepeljenek olyan műfajok is – például a dixie- és a cigányzene, a klasszikus balett, a bulvár –, amelyek nem tartoznak a profilunkba. Azokat a népszerű színészeket is örömmel látják, akiket saját produkcióinkba nem mindig tudunk meghívni – indokolja Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, miért a sztárparádé a teátrum a decemberi műsorában.
A vendégjáték-sorozat a L’art pour l’art Társulat előadásával, a Piroska, a farkassal indul, amelyet december 13-án 19.30-tól láthat a közönség a nagyszínházban. Ugyanott lép fel 17-én 19 órától Boldogság 69:09 című produkciójával az Experidance. Román Sándor rendező-koreográfus és alkotócsapata 1969 és 2009 Magyarországát választotta története színteréül. „Válságok és reformok korát éltük akkor is és éljük ma is. Az üzenet erősítésére a zenei kulisszát 2009 partizenéi és 1969 slágereinek világa adja. Főszereplőink a mai és az akkori huszonévesek, azok akikből mára hatvanasok lettek. Azok, akik értetlenül szemlélik a változásokat, amelyeken társadalmunk egy generáció alatt átesett. Ők a hétköznapok azon láthatatlan hősei, akik még remélnek, hisznek, bíznak, és ha kell, tesznek is a csodákért. Ők az elmúlt 40 év boldogságkeresői." A táncprodukció olyan slágerekre épül, mint például a Kicsit szomorkás a hangulatom, Szeretném bejárni a földet, Most kéne abbahagyni, Egy szál harangvirág.
December 18-án Hargitai Iván rendezésében John Murrell Az isteni Sarah című kétszemélyes játékát adja elő a nagyszínházban Vári Éva és Gálffi László. Sarah Bernhardt igazi szent szörnyeteg volt: zseniális színésznő, a lapok számára mindig pletykákkal szolgáló híresség, szenvedélyes és gátlástalan életimádó. Eljátszott minden főszerepet, turnéival beutazta a világot. Halálos ellensége volt G. B. Shaw, jó barátja Oscar Wilde, plakátjait Mucha tervezte. A legendák szerint koporsóban aludt, és szerelmi étvágya minden képzeletet felülmúlt. Élete végén titkára, a hűséges Pitou tollába diktálja életének történetét – vérre menő szerepjáték kezdődik, sziporkázóan humoros, máskor szívszorító jelenetekkel.
22-én Miles Davis egykori együttesének dzsesszgitárosa, Mike Stern, az életvidám, ritmusőrült dobos, Trilok Gurtu és Tóth Bagi Csaba Balkán Uniójának koncertje várja a közönséget. 23-án visszatér a nagyszínház színpadára a korábban már itt is nagy sikert aratott zenés-táncos vígjáték, Richard Alfieri bulvárdarabja, a Hat hét, hat tánc Vári Éva és Kulka János főszereplésével. 27-én 17 órától a világjáró Kijev City Balett a klasszikus Diótörővel vendégszerepel Szegeden. Pindroch Csaba feleségével, Verebes Lindával december 28-án a nagyszínházba hozza el Peter Quilter komédiáját, a Mr. és Mrs.-t.
– Öt különböző jelenet mutatja be a férfi-nő kapcsolat változatos formáit a testvéri viszonytól az első találkozáson vagy a váláson át egészen a homoszexuális főnök és hetero titkárnője között lehetséges szerelemig. A jeleneteket öt különböző színész és filmrendező kollégánk rendezte. Náray Tamástól Zoób Katiig öt menő divattervező készítette hozzá a ruhákat – fogalmazott lapunknak Pindroch Csaba. 29-én a 100 Tagú Cigányzenekar és Bangó Margit ad koncertet a nagyszínházban és Karácsonyi Dixie Gálát rendeznek a kisszínházban. Az év utolsó napján 17 és 20 órától is szilveszteri gálára várják a közönséget a nagyszínházban.
Délmagyarország
2012.11.13.