2012. november 29-én és 30-án, csütörtökön és pénteken ismét műsorra kerül a Szegedi Kortárs Balett Testek filozófiája című táncjátéka a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában!
Idézet a darab ajánlójából:
„A saját létünk vagy egyáltalán az élőlények létének értelmét és célját kutatni – objektív szempontból – mindenkor értelmetlennek tűnt fel nekem.” (Einstein)
A testünk mozdulataink által vajon képes-e az érzelmek, emberi viszonyok, intenzitás, dinamika ábrázolásán túl komoly filozófiai kérdések megválaszolására? A darabban ennek a kettős feladatnak megvalósítására teszünk kísérletet és egy-egy koreográfiát két értelmezésben mutatunk meg. Egyszer önmagában, minden külső eszköz és irányított tartalom nélkül, csak a táncosok mozdulatait, egymás közötti viszonyait figyelve. Másodszor a táncosok bizonyos fogalmakat személyesítenek meg, ezáltal az adott koreográfiának teljesen más tartalmat adnak, és a már látott mozdulatok konkrétabb értelmet nyernek. Nem világnézetet, világképet vagy ideológiákat akarunk megfogalmazni, ahogy maga a filozófia is különbözik ezektől, csupán saját eszközeinkkel, vidám hangulatban reflektálunk a felmerülő kérdésekre, problémákra, a nézőnek meghagyva a saját értelmezés, a szabad asszociáció lehetőségét.