Színház, színház!…

A VÁSÁRI KOMÉDIA A SZEGEDI NEMZETIBEN

A mai európai színjátszás kettős gyökerű.
Egyik forrása a görög tragédia fenséges és ünnepi aktusa. Versmértékben szónokló hősi királyok, héroszok küzdelmének katartikus története kel életre a színpadon. Dombok aljába épített hatalmas amfiteátrumok játékterét kő nézőtér karéjozta, a színpadon szavaló színészeknek még suttogását is jól hallották innen a város polgárai.  
A másik eredet éppen ellenkezőleg, se nem fennkölt, se nem díszes szavú. Inkább harsány, obszcén, fröcskölős és alpári rögtönzések egyvelege. A vásári hangzavarok mindenfajta gyülevész népségének tetszésére szánt komédiák tenyeres talpas humora született itt, ahol a csepűrágók alféli durrantása, tapizása, egymást pofon teremtése és seggberúgása mindennapos gesztusa volt a deszkákból ácsolt színpadokon.
Mindkét színház Dionüszosz kultuszától eredeztetett. Az első az istent kísérő kecskeénekek misztériumából, a második pedig ugyanezen csapat részegségéből fakad. S a komoly dráma, meg a vidám komédia dell’arte az idők folyamán lassan egymásba olvadt.
A Szegedi Nemzeti Színház társulata e kettős hagyományhoz nyúlt vissza legutóbbi produkciójával, – mintegy felfrissítendő a társulat színjátszó eszköztárát.
Mundérvásárhelyi búcsú – írta: Johann Wolfgang von Goethe és Peter Hacks
(fordította: Bodolay Géza) – ugyanis egyszerre klasszikus tragédia és vásári komédia, bár inkább az utóbbi közege uralja az előadást. A több tucatnyi szerepet mindössze három, önmagát nagyszerűen kitaláló színész alakítja. Ezernyi alakváltozással, jelmezek, maskarák, vendéghajak, bajszok, álszakállak, férfi-női nemi jelleget csereberélő óriás műcicik és vadul gesztikuláló perzsa féldomborművek gyakori egymásutánjában.
Színház ez a javából, csupa derű és kacag(tat)ás!  Friss, tempós, üde bolondozás az élet színpadi és külvilági körülményein, helyzetein, ismert figuráin. Ismerjük a közösségi céltábla örök típusait politikának, piacnak, hatalomnak, ármánykodásnak. Majd, darab a darabban, a csepűrágók komédia gyanánt játsszák el az ószövetségbéli Eszter és Mardokeus vezér viszálykodásának történetét is… Ez a klasszikus tragédia-előadás kigúnyolása, a dagályos szerepfelmondás kifordítása eredetijéből, – a színészek és a nézők örömére.
A sorjázó bohóctréfáktól sem mentes örömteli játék ügyesen egyensúlyoz az ízetlen otrombaság és a harsány vidámság között. Előadói sikeresen, jó ízléssel, végig elegánsan teszik.
A sok termékeny és bolond színpadi ötletet, a műfajt még fiatalkorában, a kecskeméti színházban kitanult, rutinos, Csiszár Imre sugallja. Már ott rendezett valódi, távoli kis falvakba szánt, vándor-tanyaszínházi előadásokat. Ezért is jól tudta kézben tartani a színészi bohóckodás mértékét, a geggek, ötletek gazdag sorát.
Következményeként pedig természetes volt a hosszasan kitartó, fel, felcsattanó friss röhögés a nézőtéren. Ami nem az erőltetett, művi csiklandozásból, hanem a humor eredeti ősi helyzetkomikumaiból ered.

A szegedi kisszínház mundérvásárhelyi búcsújában azok a szerencsés nézők érzik igazán jól magukat, akikben megmaradt egy kevés abból a gyerekből, aki önfeledten tudott kacagni az élet-színjáték cirkuszának képtelenségein. Amiken ugyan éppenséggel sírni is lehetne – de hát mit lehet tenni… csak ilyenek vagyunk.
Ezért volt jó érzés részese, nézője lenni ennek az előadásnak, s megtapasztalni, hogy szerencsés esetben milyen közös humor-fonadékokon tud együtt pendülni nézőtéren ülő polgár és jelmezes színpadi komédiás.
A három clown-ról külön is kell szólni, mert nem mindennapi teljesítményt mutattak fel együttjátszásukban és külön, külön is.
Borovics Tamás, mint  A úr és Ahasvéros király, meg öregedő szex éhes banya, direktor, meg még sok más… Vele párban Pataki Ferenc a színlapon B úrként és Hámán & Márdokeus szerepében,  meg még törékeny delnőként, vándorkomédiásként megannyi más jelmezben. Velük együtt a férfiakat helyzetbe hozó Danis Lídia C úrhölgy, aki nem kevesebb kedvvel és mókázással személyesíti meg a bibliai Eszter történetét is.
A mundérvásárhelyre érkező vándortársulat sokszínű és fantáziadús jelmezparádéja Szakács Györgyi -től származik, aki ugyanúgy érti ezt a harsányan sziporkázó színházi nyelvezetet, mind azok, akik megvalósítják, – elöl színpadon és a hátul, a paravánok mögött.

Pavlovits Miklós
2012.12.03.