Két új bemutatót tűzött a januári műsorra a Szegedi Nemzeti Színház: a Pomádé király új ruhája című operát Toronykőy Attila rendezésében, és a Pipás Pista tanyawesternt Kovács Frigyes rendezésében.
Nagy sikerrel mutatták be egy hete a Korzó Zeneházban Zer-
line, a szobalány történetét Fekete Gizivel a főszerepben – mondta Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón. Nagy az érdeklődés a december 27-i Diótörőre, amely klasszikus orosz balett lesz a Kijev City Balett társulatától. Előtte egy nappal a Szegedi Kortárs Balett viszi színpadra ugyanezt a darabot
– gyerekeknek.
Ránki György operáját, a Pomádé király új ruháját január 18-án mutatják be a nagyszínházban Toronykőy Attila rendezésében. Toronykőy – Budapest és Veszprém után – harmadszor állítja színpadra az előadást, amellyel elsősorban a gyerekközönséget szólítják meg. A ruhamániás Pomádé királyt alakító Cseh Antal szerint jól értelmezhető a zenés, kétrészes darab, amelyet Veszprémben is színes ruhákkal, sok fénnyel, látványosan játszottak. A teljes énekkar közreműködik a szegedi előadásokon, a zenekar is látszódik majd: a muzsikusok fejét hangjegyek díszítik.
A dél-alföldi tanyavilágot megelevenítő kortárs mű, a Pozsgai Zsolt által írott Pipás Pista című tanyawestern ősbemutatóját január 25-én tartják a kisszínházban. A szabadkai Kovács Frigyes rendezi, aki úgy véli, leginkább a kortárs szerzők darabjai tudnak kommunikálni a nézővel. 20. század eleji, „iszonyatos kort" ábrázolnak, groteszk, abszurd élethelyzetekkel, a tanyán élők problémáit bemutatva. A Pipás Pistát alakító, az előadásban férfivá váló Szabó Gabi szerint szembesülnünk kell azzal, hogy ma is nagy a szegénység.
Pityut, a Pistával dolgozó húszéves, süketnéma fiút Lazók Mátyás játssza. Felvette a kapcsolatot a siketek és nagyothallók intézetével, hogy hitelesen formálja meg a karaktert. Gyüdi Sándor pedig többször járt a Csillag börtönben, belekóstolt a fegyház hangulatába. Sokféle programmal „bástyázzák körül" az előadást: a nagyszínház előcsarnokában egy cella installációját rendezték be. Kiállítással, közönségtalálkozóval, tudományos üléssel, illetve Pipás Pista perének szimulációjával is megkönnyítenék az értelmezést.
A HungarOperett közel két és fél órás újévi gáláját január 26-án rendezik a teátrumban Oszvald Marikával és Szulák Andreával, a legnagyobb magyar operettszerzők számaival.
Téli akciók.
Csongrád megyei kulturális intézmények összefogásával kedvezményes belépőkhöz juthatnak az érdeklődők 2013. március 14-éig. A belépőjegyek felmutatásával többnyire 10 százalék (egy jeggyel egy jegyre szóló) kedvezményt adnak a látogatóknak. Az akcióban részt vevő intézmények: Szegedi Nemzeti Színház, Szegedi Szimfonikus Zenekar, Kövér Béla Bábszínház, Móra Ferenc Múzeum, Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft., Szegedi Vadaspark és Napfényfürdő Aquapolis Szeged.
2012.12.21.
Délmagyarország
Vida-Szűcs Imre