Kentaur és Borovics Tamás is Dömötör-díjas lett

2013-05-28 12:42

Szombat este már tizenötödik alkalommal osztják ki a Dmötör-díjat a Szeged Nemzeti Színházban. A kuratóriumi bizottság összesen 10 kategóriában állított három-három jelöltet, akikre a közönség május 6-a óta adhatta le a voksát. A tíz kijelölt kategória mellé társul még a Legjobb háttérmunkás és az Életműdíj, amit a szakma ítél oda a díjazottaknak. A jelöltek nevét már korábban megírtuk, szombat este pedig kiderül, kik nyerik az elismeréseket.

A legjobb jelmeztervező:

Benedek Mari, Bianca Imelda Jeremiás, és Juhász Katalin közül Juhász Katalin vehette át az elismerést, 2013-ban elsőként, a Pomádé Király új ruhája című darab jelmezeiért.

A legjobb díszlettervező:

Erős volt a mezőny, mert mindenki hatalmas munkát végzett a 2012/2013-as évadban. A díjazott végül – ahogy az előző évben, úgy idén is – ismét Kentaur lett, aki a Rigoletto díszletei miatt kapta meg idén a Dömötör-díjat.
Kentaur

A legjobb háttérmunkás:

Ezt a díjat nem a közönség, hanem a szakma ítéli oda, ezúttal pedig Bacsa Erikára esett a választás.

A legjobb táncos:

Csetényi Vencel, Hajszán Kitti, és Zsadon Flóra is esélyes volt az elismerése, a nézők viszont Hajszán Kittinek ítélték oda a Dömötör-díjat. A művésznőt a Stabat Mater-ben láthatta a közönség.
A legjobb férfi mellékszereplő:

Itt is ismert neveket jelölt a szakmai stáb, Kárász Zénó, Sorbán Csaba, és Szívós László egyaránt megérdemelten nyertek volna, végül azonban Szívós László kapta a legtöbb voksot. Az Egerek és emberek című darabban nyújtott alakítását díjazta a közönség.

A legjobb női mellékszereplő:

A legjobb férfi mellékszereplő után most a hölgyeken a sor. Danis Lídia, Szilágyi Annamária, és Vajda Júlia voltak az esélyesek, végül Szilágyi Annamária vehette át a Dömötör-díjat. A művésznő a Boldogtalanok című darab okán kapta meg az elismerést.

A legjobb színész:

Kezd izgalmas lenni az átadó, most jönnek az igazán érdekes kategóriák. Kezdjük is rögtön a legjobb színész elismerésével: Borovics Tamás, Jakab Tamás, és Rácz Tibor került idén a hármasba, végül pedig az a Borovics Tamás kapta a legtöbb voksot (az Egerek és emberekben nyújtott alakításáért), aki idén a Kaszás Attila-díjra is esélyes.
A legjobb színésznő:

Fekete Gizi, Szabó Gabi, és Szilágyi Annamária egyaránt megérdemelte volna az elismerést, Szilágyi Annamária azonban duplázni tudott, így övé lett a 2013-as Dömötör-díj. A közönség a La Mancha lovagja című darabban nyújtott alakításáért ítélte oda neki.

A legjobb operaénekes:

A legjobb operaénekes kategóriában Cseh Antal, Kelemen Zoltán, és László Boldizsár voltak a jelöltek, a közönség szavazatai alapján pedig Kelemen Zoltán a Rigolettoban nyújtott alakításáért lett a befutó.

A legjobb opera-énekesnő:

A férfiak után a hölgyeken a sor. A Leila Zlassi, Miksch Adrienn, Szemere Zita hármasból Szemere Zita kapta a Dömötör-díjat. A művésznő szintén a Rigoletto miatt vehette át az elismerést.

A legjobb rendező:

A jelöltek névsora itt is nagyon erős: Csiszár Imre, Juronics Tamás és Toronykőy Attila is esélyesek a 2013-as Dömötör-díjra. A közönség szavazatai alapján végül Toronykőy Attila lett a befutó, a Pomádé király új ruhája című darab rendezése miatt.

Az Életmű-díj:

Az est fénypontja, amikor kiderül, a 15. Dömötör-díj átadóján ki kapja az Életműdíjat. Ahogy a legjobb háttérmunkás esetében, most is a szakma döntött a díj sorsáról, amit ezúttal Török Vera, a ’70-es, ’80-as évek népszerű szegedi operettprimadonnája kapott meg.

szegedcafe.hu
2013.05.25.
Pavló Péter