Hétfőtől árusítja a színház …

2013-08-26 08:16

…a következő évadra szóló bérleteket
A Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájában hétfőn 10 órakor kezdik árusítani a 2013/2014-es évadra szóló bérleteket. Sokféle kedvezménnyel, változatos műsorkínálattal várják a publikumot. Az első háromszáz bérletvásárló ajándékjegyet kap.
– Bérleti rendszerünk lényegében nem változott, pontosabban két esetben bérletet összevontunk, és létrehoztunk egy főpróbabérletet, amelyet Mentes Józsefről neveztünk el, megemlékezve ezzel egykori népszerű színművészünkről. Ez bizonyos nyilvános főpróbákra szól azok számára, akik nem tudják kivárni, amíg az új produkciók a bérleti rendszerben sorra kerülnek, és már a premier előtt, a csütörtöki főpróbán látni kívánják a teljes értékű új előadást – tájékoztat a hétfőn délelőtt 10 órakor induló bérletértékesítésről Gyüdi Sándor. A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója arra biztatja a közönséget: vegyen bérletet, mert érdemes.

– Bérleteink ára legalább 10 százalékkal olcsóbb, mint a benne foglalt jegyek árának összege. Mindenki alapból megkapja ezt a kedvezményt, amelyre további engedmények is rakódhatnak. Ilyen például a diákok, a nyugdíjasok, a pedagógusok 20 százalékos kedvezménye. Aki teljes páholyt vesz ki, további kedvezményt kaphat. Bérlőink különböző akcióinkban is előnyt élveznek, és gyakran olyan előadásainkra is nagy kedvezménnyel válthatnak jegyet, amelyek nincsenek benne a bérleti sorozatukban. Árainkat tulajdonképpen nem emeltük, mindössze annyit változtattunk, hogy a ruhatári szolgáltatás 120 forintos díját eltöröltük, helyette minden jegy árába beépítettünk 100 forintot. Az ingyenes ruhatárral flottabbá szeretnénk tenni a kiszolgálást, így nem kell majd az aprópénzzel bajlódni – mondja Gyüdi Sándor. A műsortervvel kapcsolatban hozzáteszi: – A kis herceg bemutatóját praktikus okokból egy évvel el kellett halasztanunk, helyette Thúróczy Katalin Miskolcon már sikert aratott mesejátékát, a Mátyás meséket tűztük műsorra, amely legendás királyunkról szóló történetekre épül. A harmadik operabemutatónk végül a Hoffmann meséi lett. Kiegyensúlyozott kínálatra törekszünk ebben az évadban is. A szezont a magyar dráma napján egy klasszikus magyar vígjátékkal, a Karnyónéval nyitjuk. Klasszikus dráma az Othello, 20. századi klasszikusnak nevezhető Dürrenmatt műve, Az öreg hölgy látogatása. Király Levente főszereplésével mutatjuk be Hubay Miklós színművét, és egy könnyed komédiával, Feydeau A hülyéjével zárjuk az évadot. Az operai kínálatban ezúttal két darabot, a Hoffmann meséit és a Hamupipőkét is magyarul játsszuk. Ősszel Verdi-hetek címmel sorozatot indítunk, amelyben az Armel-operafesztiválra készülő új produkciónk, a Simon Boccanegra mellett az olasz mester elmúlt években bemutatott operáit is újra elővesszük.

Akciók, kedvezmények

A korábbi évekhez hasonlóan az első 300 bérletvásárló idén is ajándékot kap a szeptember 6-i évadnyitó társulati ülés estéjén tartandó Nyitány-gálára, amelyen az új tagok bemutatkozásával egybekötve vidám ízelítőt adnak az idei programból. (A régi bérletek szeptember 9-éig újíthatók meg.) A bérletesek az évad során többször is kaphatnak kedvezményeket olyan előadásokra, amelyek nem szerepelnek a bérletükben. A régi és új bérlettulajdonosok is részesülhetnek a színház partnereinek ajándékaiból: a szegedi Hotel Novotel, a hévízi Hotel Palace, a ceglédi Hotel Aquarell és a Thermal Hotel Harkány egész évadra érvényes, jelentős kedvezményt biztosítanak számukra. A bérletet vásárlók 2000 forint helyett ajándék áron, 300 forintért tekinthetik meg a Kassai Állami Filharmonikus Zenekar augusztus 31-i, a Szegedi Nemzeti Színházban rendezendő vendéghangversenyét. Továbbra is kapható az egyre népszerűbb szabad bérlet, háromféle változatban.

Délmagyarország

2013.08.10.