Pipás Pista kapta a színigazgatók díját

2013-09-18 10:54

Nagy sikerrel vendégszerepelt szombaton este a Szegedi Nemzeti Színház társulata Budapesten, a Vidéki Színházak Fesztiválján a Pipás Pistával. Gyüdi Sándor, a teátrum főigazgatója vasárnap arról tájékoztatta lapunkat, hogy a produkció és a címszerepet alakító Szabó Gabi színművész elnyerte a Vidéki Színigazgatók Egyesületének díját.
A Bereményi Géza vezette Thália Színház szeptember 7-étől rendezte meg a vidéki társulatok seregszemléjét, ahol összesen 11 teátrum mutatta be egy-egy népszerű produkcióját. A szegediek elegáns időpontot kaptak, hiszen a fesztivál zárónapján játszották el Pozsgai Zsolt tanyawesternjét.

A Pipás Pista ősbemutatóját a vajdasági színész-rendező, Kovács Frigyes rendezésében még január 25-én tartotta a szegedi drámai tagozat. Az Újszínház művészeti vezetője az átokházi tanyavilág férfi ruhába bújt legendás női bérgyilkosáról írt színdarabot, de nem történelmi hűségre törekvő dokumentumjátékot, inkább szórakoztató jellegű fikciót.

A szegedi publikum is szerette, szombat este pedig a budapesti közönség is jól fogadta az előadást. Danis Lídia és Lazók Mátyás, az elmúlt évad végén távozott két színművész is megtartotta a produkcióban a szerepét, és részt vett a társulat pesti vendégjátékán, valamint a kisszínházban is tovább játsszák az előadást.

Ősszel összesen négy alkalommal tűzi újra műsorra a Pipás Pistát a szegedi teátrum: szeptember 27-én és 28-án, valamint október 11-én és 12-én – bérletszünetben.

Délmanyarország
2013.09.16.