A Szegedi Nemzeti Színház társulata pénteken Csokonai Vitéz Mihály 1799-ben írt vígjátékának bemutatójával indítja az új évadot; Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak alkotógárdája kedden a Somogyi-könyvtárban találkozott a közönséggel.
Gortva Tamás, a Radnóti-gimnázium magyartanára beszélgetett Keresztes Attilával, az előadás rendezőjével és a színészekkel. A Hedda Gablerrel, a Liliommal és más produkcióival már sikert aratott erdélyi alkotó elmondta: Nyíregyházán már színpadra állította Csokonai tündérbohózatát, Szegeden most Bodolay Géza hívására rendezi meg újra a teátrum társulatának tagjaival. Az egyik szeleburdi, a Lipitlotty szerepét játszó Borovics Tamás úgy fogalmazott, abszurd helyzetekbe csöppenve kollégájával, Gömöri Krisztiánnal olyanok a darabban, mint két szellemi fogyatékos. A Karnyót megformáló Rácz Tibor elárulta: egy képben kell végigülnie csendben az előadást, közben finoman reagál az elhangzottakra. A beszélgetés közben befutó Szilágyi Annamária azt mondta: pofán vágta Boris, a szobalány szerepe. Csokonai szövegét megtartva néhány új poént is belecsempésztek a produkcióba, amely jelmezeivel megidézi a kort, de azért roller, telefon és mikrofon is felbukkan benne.
Délmagyarország
2013.09.18.