A hatodik nemzetközi Armel-operaverseny döntőjében öt partnerszínház öt versenyprodukciójában kilenc énekes küzdött a végső győzelemért.
A legjobb férfi és a legjobb női opera-előadónak járó két fődíjat a francia tenorista, Sébastian Obrecht és a szerb mezzoszoprán, Jelena Koncar vehette át a fesztiválzáró gálaesten a Szegedi Nemzeti Színházban. Előbbi az Isztambuli Állami Opera és Balett, utóbbi az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház előadásának főszereplője volt.
A neves színházi szakemberekből álló, Raymond Duffault vezette nemzetközi zsűri a legjobb produkciónak járó díjat a Lajka, az űrkutya című gyermekoperának, az English Touring Opera produkciójának ítélte – Russel Hepplewhite darabja kapott meghívást decemberben Avignonba is.
A díjátadó gálakoncert műsorvezetője, Gyüdi Sándor színidirektor vezényletével a közreműködő szegedi szimfonikusok a Verdi-bicentenáriumra is emlékezve a Luisa Miller nyitányával indították az estet, majd a döntősök klasszikus repertoárjukból – többek közt Verdi, Rossini, Donizetti, Offenbach, Giordano operáiból – énekeltek egy-egy áriát az elismerések átadása között.
Az SZTE-grémiuma – hasznos pedagógiai funkciójáért is – a Lajka, az űrkutya című Hepplewhite-operának ítélte oda kollektív teljesítményt értékelő díját. Egy olyan művészt is kitüntettek, aki nem vett részt a versenyben: Ilyas Seckin Miles szerepét alakította parádésan az isztambuliak előadásában. Az operarajongókból álló szegedi civil zsűri díját a historikus Simon Boccanegra alkotógárdája, Pál Tamás karmester, Molnár Zsuzsa szcenikus és Toronykőy Attila játékmester kapta.
Az Arte Live Weben a fesztivál kezdetétől a gála közepéig tartó szavazást, pontosabban az ez alapján járó közönségdíjat az isztambuliak Benjamin Britten-produkciója, A csavar fordul egyet nyerte.
Délagyarország
2013.10.16.
Az esemény fotógalériája itt tekinthető meg:
http://www.delmagyar.hu/kepek/lajka_az_urkutya_nyerte_az_armel_operafesztivalt/2035033/