Különleges Verdi-feldolgozások a szegedi színház novemberi műsorán
Most, hogy túl vannak az Armel-operafesztiválon, s a nyílt napot is maguk mögött tudhatják, a Szegedi Nemzeti Színház fókuszpontjába kerültek az elkövetkezendő két hónap programkínálatait. Gyüdi Sándor és a társulat csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertették a műsorkínálatot, ami különleges koncerteket is rejt.
Verdi minden mennyiségben
Verdi-bicentenárium jegyében folytatódik az operafesztiválon közönségsikert aratott Simon Boccanegra, a Rigoletto, valamint a Traviata is, de a november 5-i Filharmóniai koncerten is a szerző Requiem című darabja szólal meg Pál Tamás vezénylése alatt. Decembert 6-án ugyancsak koncertre érkezhetnek a látogatók, mégpedig a Luisa Miller opera koncertszerű előadását hallgathatják. „A Boccanegra premierje kapcsán van alkalmam bejelenteni azt, hogy Verdi hetet kezdünk meg a színházban, ez három színpadi előadást jelent. A filharmónia hagyományos halottak napi koncertjén szintén egy Verdi darab szólal meg majd decemberben egy ritkán hallgató opera koncertátdolgozásával zárjuk a hetet” – ismertette Gyüdi Sándor főigazgató. A különleges Verdi-feldolgozások november 10-én is folytatódnak: ekkor a zeneszerző jazzes ritmusait ismerhetik meg a vendégek. A Classic Club Singers – Verdi’n the mood! könnyűzenei produkcióval humoros lemezbemutató előadást álmodott a színpadra, melynek énekeit zömében Verdi művek adják majd. Az est sztárvendége egyébként Falusi Mariann énekesnő lesz. László Boldizsár és Nánási Helga operaénekesek rövid kedvcsináló bemutatóval szórakoztatták a sajtó képviselőit.
„Több produkció is feltűnik a Szegedi Kortárs Balett előadásában, ilyenek lesznek a Stabat Mater, valamint Beethoven 9. szimfóniájának feldolgozása, illetve a november 8-i premierünk, a Rítus” – foglalta össze Juronics Tamás művészeti vezető és koreográfus a balett társulat fellépéseit. Utóbbi két felvonásos táncjáték a Nemzeti Színházzal közösen hozza tető alá a misztikus bemutatót. A koreográfus elárulta, az előadás középpontjában a civilizált és a kevésbé civilizált kultúrák egymás mellett élése áll, e mentén pedig a törzsi rítusokat idéző és a mai kort felelevenítő tánc montázsa lesz látható. „E két külön világ felrajzolása adja a darab drámáját és humorát” – folytatta a koreográfus.
November 15-én aztán a családoké lesz a főszerep, Barnák László rendező zenés játékkal, a színpadon kelti életre a Mátyás mesék szereplőit. A rendező azt mondta, más formát meglovagolva, de szeretnének igazodni a mai rajzfilmek trendjéhez, ezért a gyerekek fantáziáját megragadva, mozgalmas előadással készülnek. A játék különlegessége, hogy a színészek egyenest a színpadon váltanak karaktert. Rédi Roland, a Mátyás mesék címszereplője azt is megosztotta velünk, hogy egy eddig sosem látott, a kétségek között őrlődő király is felbukkan.
Hollós Gábor rendező november utolsó napján Dürrenmatt – Az öreg hölgy látogatása című tragikus komédiáját mutatja be Fekete Gizi és Jakab Tamás főszereplésével. A Szegeden másodjára vendégrendező Hollós úgy fogalmazott, boldog, amiért egy sokat látott klasszikus darab egyedi verzióját ismertetheti meg a közönséggel. Az érdeklődők egyébként már november 20-án, egy közönségtalálkozó keretében, a Somogyi-könyvtárban közelebbről is megismerkedhetnek a színmű szereplőivel.
Csak ülünk és zenélünk. Ezt a címet viseli a Szeged Első Lions Klub jótékonysági rendezvénye, ahol a Magna Cum Laude akusztikus koncerttel gyűjt a Korán Érkeztem civil alapítványnak. Varga Endre, a klub soros elnöke felhívta a figyelmünket, az előadásra nem csak tagkártyával, hanem szabad jegyváltással is be lehet jutni. A befolyó összeget a koraszülött babák ellátására fordítják.
Gyüdi Sándor azt is elárulta, mit tartalmazott a tegnap Szabó Gáborral kötött hosszú távú kulturális megállapodás: „a válasz, hogy semmi újdonságot: összefoglaltuk mindazt, ami kialakult az egyetem és a színház között az elmúlt években, vagyis a kölcsönös együttműködés számtalan formáját foglaltuk írásba.” A szerdai nyílt nap egyébként közel 1000 egyetemistát vonzott a színház falai közé, összesen 954 karszalagot adtak ki a pénztáraknál.
szegedma.hu
2013.10.17.
Gaál Bernadett