Nőiségváltás közben

Rost Andrea 2014. május 10-én és 17-én a Szegedi Nemzeti Színház Pillangókisasszonyában. Jegyek már kaphatók!

ROST-EST A SZEGEDI TIK-BEN

Akár bulváreseménynek is fölfoghatnánk Rost Andrea koncertjét, amelyet az SZTE Tanulmányi és Informatikai Központjában adott december 5-dikén. A szopránt ugyanis zongorán volt férje, Harazdy Miklós kísérte, beszélgetőtársnak pedig azt a Pál Tamást kérte föl, akinek lánya momentán Harazdy felesége. A bonyolult családi viszonyok azonban a legkevésbé sem feszélyezték a fellépőket, a közönség jó része pedig nem is tudott róla. A kísérő sokkal inkább volt kitűnő zongorista, a karmester pedig az énekesnő alkotótársa, akivel többek között Rost Mozart-lemezén és a Bánk bán-filmen dolgoztak együtt.

Én is csak azért említem, mert a zongorakísérő a szokásos, unalmas sötét öltönyben érkezett, a beszélgetőtárs fekete bársonyzakójához nyakkendő nélküli elegáns inget öltött, Rost viszonyt égővörös estélyi ruhát választott, amely vállait teljesen szabadon hagyta, és négyfelől merészen föl volt sliccelve.

Márpedig ha egy színpadi művész ilyen erőteljesen hangsúlyozza nőiségét, azt kénytelen vagyunk művészi tényezőnek fölfogni és akként megítélni. Nos, Andrea színpadi pályájának huszonnegyedik évében még mindig bámulatosan csinos. Megőrizte alakját, arcának lányos báját, könnyed mozgását. Úgy mondhatnánk, még mindig jó pár évvel fiatalabbnak mutatkozik – annál a ruhánál, amelyet fölvett.

Rost lírai szopránként csinált világkarriert a 90-es évek elejétől. Volt szerencsém ott ülni az Erkel Színházban, amikor a Lammermoori Lucia első felvonásával vizsgázott a Zeneakadémián. Gyönyörűséges tónusban, fölényes technikával formált, hamvas szépsége sugárzott. Az Edgart elvállaló Gulyás Dénest is elbűvölhette, mert feledhetetlenül poétikus szerelmi kettőst énekeltek. Később még egy kis Laurettában is elcsíptem, amelyet tanárával, Bende Zsolttal énekelt. Aztán a világ jött, Párizs, Salzburg, Metropolitan, a Milanói Scala évadnyitó Gildája Riccardo Mutival és Renato Brusonnal. Bécsben Adina Pavarottival, hogy csak néhány igazi csúcsot említsünk.

Néhány éve azonban elérte a lírai szopránok sorsa: újak jöttek, még hamvasabbak, még bársonyosabb hangúak, s legnagyobb házakban bevált szerepeit már nem ő énekelte. Ebből, mi, magyarok profitáltunk. S mi, szegediek különösen, hisz elénekelte nekünk Luciát. Liút és Mimit is, jövőre pedig Pillangó lesz nekünk. A lírai szopránok végzete azonban szerencsére nem érte el, bár ez kevéssé szerencse dolga: megőrizte ugyanis hangjának csengését, üdeségét, magasságának jó részét. Csak az extrém magasságokat hagyja el manapság, például a Traviata magas esz-szét. Szép lassan megvált Júliától, Adinától (Szerelmi bájital), Gildától, és meghódította Desdemonát, Mimit, Liút, Pillangót, a Figaró házasságában pedig Suzannából Grófnő lett.

Ez azonban nemcsak a szerepkör, de a nőiség változását is jelzi. Az ifjú, ártatlan lányokról, akikkel csak megtörténnek a dolgok, áttér a dúsabb hangot igénylő figurákra, akik nagyobb elszánással és szenvedéllyel alakítják a maguk sorsát.

Júlia keringőjét első színpadi szerepéből, Gounod operájából frissen, lendületesen énekelte, de Susanna poétikus Rózsaáriája ma már nem hat evidenciaként. Sokkal inkább a grófnő nagy szólója! A halk szomorúság, ahogy a „Dove sono”-t elindította az est legszebb pillanata volt. S az ária érthetetlen csodája, ahogy ez az asszony a legsötétebb kilátástalanságból saját erejéből, hitéből minden ok nélkül bizakodásba csap át – az kétséget nem hagyva született meg. Egy egészséges lelkű nő hitelesítette a fordulatot.

Új énekesi-női szerepkörében Mimi és Liu már az övé, Cso-cso-szán még nem. A Nagyáriában még nem feszíti ki eléggé az íveket. Még csak saját maga áldozata, várnunk kell, hogy megmutassa majd: mások bűnei temetik el.

Közben Rost, a nyilatkozó mond egy meghökkentőt: Butterfly mindenáron szabadulni akar japán közegéből, bármilyen amerikai katonához hozzámenne, ezt előre eldöntötte. Tiszta véletlen, hogy ez a sorhajóhadnagy jóképű, kedves, s ezért bele is szeret.

Pál Tamás hüledezik, zavarában elmondja, hogy a Pillangó a kedvenc Puccini-operája, és ezt vezényelte a legtöbbször, de ezt a megfejtést különösnek tartja. Ám Rost mosolyogva tart ki az igaza mellett – éppen úgy, mint Butterfly.

Már nem lesz áldozat többé, ő akarja irányítani az életét, volt férjére fölszabadultan mosolyog, a tekintélyes karmesternek vidáman mond ellent, s – miközben okos mértékletességgel építgeti pályáját – vörös ruhájában Toscáról sőt talán Carmenről álmodik.

A szegedi színház, ha van füle a hallásra, segít neki álmodni.

tiszatajonline.hu
2013.12.10.
Márok Tamás