Beszámoló

Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
Mikor beléptünk a nézőtérre, egy unatkozó alakokkal teli színpad fogadott bennünket. Ezért is volt meglepő, mikor a függöny mégis lehullott, és előlépett egy fiatalember, akiről megtudtuk, ő a darab rendezője. Kiderült, hogy a mai egy beugrós előadás: az egyik főszerepet alakító Jakab Tamás balesete miatt Nomád Földi László vette át a szerepet, akinek csupán pár napja volt felkészülni. Közel tíz éves színházlátogatói pályafutásom alatt ilyenre még nem volt példa, de a súgó látványos közreműködésével lezajlott az előadás, amihez méltót talán csak három-négy évaddal ezelőtt láttam.

De vissza a fetrengő alakokhoz: Güllen lakói Messiásként várják a több mint négy évtized múltán a városba visszatérő Claire Zachanassiant. Remélik, a milliárdos nő majd feltámasztja városukat, mivel ott megállt az élet, nem működnek az üzemek, amit kiválóan érzékeltet a szereplők egyszerű jelmeze és a minimalista színpadkép is. A lakók csak várják-várják a vonatot, a megváltásukat, és közben kisded terveiket szövögetik, hogyan hálózzák be a nőt: fiatalkori szerelmét, a szatócs Illt használják fel, akinek a segítségéért cserébe tisztséget, előrelépést ajánlanak.

Az öreg hölgy entrée-ja különösen hatásosra sikerült: a vonatot vészfékkel megállító asszonyt először felelősségre akarják vonni, majd mikor megtudják, kicsoda igazából, még a vasutas is veszettül hajbókolni kezd neki. A jelenet abszurditását ezt követően végsőkig fokozzák a lakók, akik rögtönzött műsoraikkal akarják meghatni „Klárit”. A nő egész megjelenésével ezen a világon kívül áll, a smink, a haj, az egységes jelmez mind-mind jelzik tökéletes kívülállóságát és hidegségét. Éppen ezért kínosan kacagtatóak a dalok és táncok, mivel a néző érzi, ez az asszony nem a könnyes viszontlátás reményében tért haza.

A konfliktus azonban csak később robban: a séták, a gülleniek ostoba szervezkedése, Claire és Ill szerelmesnek tűnő évődései tökéletesen előkészítik azt a rettentő hatásos jelenetet, amelyben kiderül, mi a milliárdok megszerzésének kulcsa: egy gyilkosság, mégpedig bosszúból. Fekete Gizi az öreg hölgy szerepében itt uralja talán leginkább a színpadot, minden egyes szavából süt a visszafojtott düh és keserűség, ugyanakkor a fájdalom könnyei is megcsillannak. Tökéletes jelenet.

Ezt követi Ill pokoljárása, a darab ugyanis tökéletesen leképezi a társadalom képmutató, álszent működését. Ahogy a falusiak kezdetben kiállnak a humanizmus eszméje mellett, később azonban az opportunizmus jegyében minden az ellenkezőjére fordul, legfőképpen a szavak jelentése. A szegénységből így lesz esztelen költekezés – hitelből persze –, a béke jegyében megjelennek a fegyverek, és a fiatalkori „hiba” megbocsáthatatlan bűnné válik. A darab nem foglalkozik Ill tettével, annak erkölcsi mondanivalójával, de Claire cselekedetének jogosságával sem, helyette Güllen válik egyfajta jelképpé, az ő választásuk a cselekmény mozgatórugója.

Ezt pedig ragyogóan bemutatja az előadás: a szereplők jelmezváltása, a díszletek szépülése, mondataik, hozzáállásuk változásai jó ritmusban készítenek fel az elkerülhetetlenre. Az egész színpadkép csúcsán pedig ott trónol Claire Zachanassian a bársonyborítású koporsóval, végigkövetve az alakok színeváltozását.

A színészek legtöbbje remekül érzékelteti ezt az átalakulást: Borovics Tamás Polgármestere apró rezdülésekkel mutatja be, hogy a város érdekének álcája alatt hogyan lép színre az álszentség. Sorbán Csaba Papja és Barnák László Tanárja pedig hálás figurák, ők árnyaltan jelenítik meg a pálfordulást, tudatosan, és mégis tehetetlenül vesznek részt az eseményekben. Itt nincs helye hősöknek – ahogy a főszerepet játszó Nomád Földi László sem az, helyette nagyszerűen megjeleníti a menekülés vágyát, a belenyugvást, majd a fájdalmat. Beugróként nem volt könnyű dolga, ugyan néhány helyen nem érezte annyira a szerepet, de így is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

A záró jelenet ismét csúcsra járatja az abszurditást, a narrációval ellátott falugyűlés a szavak diadala: a Tanár beszéde az egész darab tükrében mélységesen letaglózó. A történet kevés őszinte pillanata elveszik a kollektív bűnösségben, a tiritarka új ruhák tengerében nincs megváltás. A show-nak folytatódnia kell, a vért pedig elmossa az égből hulló pénzeső…

Megrendülést éreztem, igazi katarzist: egyrészt mert rákényszerített arra, hogy végiggondoljam a saját cselekedeteim mozgatórugóit, másrészt mert máig ható tanulságokat fogalmazott meg. Az előadás kidomborította a média szerepét a valóság, vagy éppen a valótlanság leképezésében, de igazából az emberi természet az, ami változatlan. Megmagyarázhatjuk cselekedeteinket, de a tényeken nem változtathatunk. Kegyetlen és mai történet Az öreg hölgy látogatása, az előadás pedig jól képezte le mondanivalóját – többször átélném még a keltett „illúziót”.

ekultura.hu
2013.02.02.
dr. Benkő Marianna