Nem rutinos beugró Nomád Földi László

2014-02-03 07:33

Nomád Földi László szabadúszó színész, író vette át Az öreg hölgy látogatása című előadásban Ill szerepét. Jakab Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja eltörte a bokáját, kedden tolókocsiban játszik a Memóban.
Kibicsaklott a bokája Jakab Tamás színművésznek szombat reggel, megműtötték, össze kellett szegecselni. Négy hét pihenőt tanácsolt neki az orvos, de amikor állapotáról érdeklődtünk telefonon, azt mondta, kedden tolókocsiban végigcsinálja a Memót, amelyben Lónyai Imrét, Péter apját alakítja. Az öreg hölgy látogatása című tragikus komédiát viszont nélküle kell játszani egy ideig, Nomád Földi László  ugrott be a helyére.
– Mindössze másfél napom volt megtanulni Ill szerepét. Könnyebbség, hogy két évvel ezelőtt játszottam ugyanezt Békéscsabán, csak más rendezésben, más mozgással és szöveggel. Bizonyos jeleneteket meg kellett tanulnom. Megvan a beugrásnak a maga kockázata, főleg mivel eddig mindig elkerültem. Olyan, mint amikor valaki először ugrik ki egy repülőből, csak nem tudja, hogy ejtőernyő van a hátán vagy hátizsák – mondta Nomád Földi László. Eddig kétszer láthatta őt a Szegedi Nemzeti Színház közönsége, először szerdán.

– Úgy gondolom, a lehetőségekhez képest a legtöbbet nyújtottam, és vasárnapig minden előadáson igyekszem kijavítani a meglévő és remélhetőleg észre nem vehető hibákat. Úgy láttam, a közönség is kifejezte a tetszését tapssal, a kollégák szintén nagy szeretettel fogadtak, ezúton is köszönöm nekik – fogalmazott a jelenleg szabadúszó művész.
Szegeden nagyon régen, talán évtizedekkel ezelőtt szerepelt ezt megelőzően egy-egy vendégjátékkal. Az elmúlt két évet írással töltötte, ez a „másodállása". A nyolcadik könyve jelenik meg hamarosan, a regény a Farkasfog címet kapta. A televízióból is ismerhetik a nézők, hiszen benne volt a Hacktion sorozatban, egy hónapig a Barátok köztben, két hónapig a Jóban Rosszban című sorozatban szerepelt.

Délmagyarország
2014.02.01.
Vida-Szűcs Imre