A hülyéje: Feydeau nem klisé,…

… máig jókat lehet rajta nevetni
Lehet, hogy Feydeau bohózata nem tartogat váratlan fordulatokat, a karakterek pedig ripacsok, viszont Feydeau ettől Feydeau: egyesek azt mondják klisé, mások azt, hogy klasszikus. Nincs bonyolult sztori, de azért jókat lehet rajta röhögni.

Mindenki csal és mindenkit csalnak. Vagyis csak szeretnének, de mindenki ezt gondolja a másikról, ezért nincs egy hülyéje a darabnak: itt mindenki az. A Szegedi Nemzeti Színházban Bagó Bertalan Hamvai Kornél fordításában vitte színpadra a csiki-csukit. A társulat (szinte) minden tagja felvonul, folyvást a legkellemetlenebb alakok lépnek be az ajtón félreérhető pozícióban találva párjukat, tehát a ritmus jól össze van rakva.

Gidró Katalinért most is epekednek a férfiak, a villásnyelvű kacér Lucienne szerepében eleinte kissé ripacskodó, később azonban belerázódott a karakterbe, nagyobb túlzások nélkül vezeti végig a megcsalt feleséget a megbocsátás pillanatáig. Akárcsak az Othelloban, itt is Kárász Zénót kapta maga mellé, ez alkalommal azonban őt kapják csalfaságon. A fiatalasszony kegyeiért Pontagnac (Rédei Roland) és Rédillon (Poroszlay Kristóf) harcolnak, ám előbbinek ott a rejtett domina felesége, Mme Pontagnac (Kéner Gabriella). Lucienne azzal szédíti meg a férfiakat, hogy elhinti nekik, csak akkor hajlandó kezdeni velük, ha férje félrelép. Ekkor jön a képbe az angol nimfomán nő, Meggie (Csorba Kata) és Vatelin által felszarvazott, enyhén őrült ura, Soldignac (Pataki Ferenc). A színészek olykor kitekintenek ránk, de nem vonnak be a szerepbe, belső gondolataiknak adnak hangot a kényes szituációkban. Látszik rajtuk, kemény arccal próbálják állni a színpadi bődületeket és karikírozott szerepüket, a nézők pedig fülig érő szájjal (ne vigyorognak!) röhögnek a sötétben.
A harmadik felvonás végére kiismerhető az egész kompánia, amelyet a szegedi társulat élettel és energiával tölt meg. A nevetés a tetőfokára hág, amikor Jakab Tamás és Fekete Gizi feltűnnek: a vén kujon és a süket öregasszony most is nagyszerű páros, párbeszédeik – még ha néha egyoldalúak is – sokakat saját szüleikre/nagyszüleikre emlékeztethetnek. Arról nem is beszélve, amikor a második szín végén, a csalfák és csalók találkozásánál kocsmai verekedéshez hasonló „ütközet” alakul ki.

Vereczkei Rita díszlet- és jelmeztervező munkája is rendben van, három nagyon igényes, modern divatnak megfelelő helyszínt hozott össze: egy ügyvéd lakását, egy hotelszobát, valamint egy legénylakást, háttérben egy digitális monitorral. A háttérben Kovács Gábor pedig Horváth Károly zenéjével dobja fel a szatirikus vaudeville műfajt.

szegedma.hu
2014.04.08.
Gaál Bernadett