A Primavera Fesztivál előtt április 25-én ismét a nagyszínházban!
Húsvét után kezdődik a Magyar Állami Operaház tavaly útjára indított Primavera elnevezésű programsorozata: egy héten át öt vidéki színház és a Kolozsvári Magyar Opera ebben a szezonban megszületett egy-egy produkcióját tűzik műsorra a felújított Erkel Színházban.
A sort a Győri Nemzeti Színház Rigoletto-előadása nyitja április 22-én; másnap a debreceni Csokonai Nemzeti Színház és a Bartók Plusz Operafesztivál közös előadása, Vajda János Don Perlimplín és Don Cristóbal című alkotásainak közös színrevitele következik.
Április 24-én a kolozsváriak Rossini Ory grófja című operáját mutatják be; 25-én Mozart Don Giovannija látható a Miskolci Nemzeti Színház előadásában; 26-án a Pécsi Nemzeti Színház Donizetti Szerelmi bájital című vígoperáját játssza.
A sort 27-én, vasárnap a Szegedi Nemzeti Színház historikus Verdi-produkciója, a Simon Boccanegra zárja Kelemen Zoltán címszereplésével, Pál Tamás dirigálásával. A további főbb szerepekben Kónya Krisztinát, Altorjay Tamást, Réti Attilát, László Boldizsárt és Kiss Andrást hallhatja a budapesti közönség.
Az Armel kezdeményezésére a Primavera fesztiválon versenybe is szállnak a vidéki színházak: a zsűri és a közönség által legjobbnak ítélt operaprodukciót meghívják Plzenbe a 2015-ös Európa kulturális fővárosa programsorozatra.
Délmagyarország
2014.04.19.