Kis kezek, nagy zeneművek

2014-05-16 14:18

2014. május 29. 18:00, Kisszínház

A program ötlete a zenei tehetséggondozás jegyében született. A
Szegedi Szimfonikus Zenekarnak, mint a Dél-alföld legjelentősebb zenei
együttesének – mely magas szintű szakmai hozzáértése és az igényes zene
értékeinek bemutatása iránti alázata és elkötelezettsége alapján 2012
tavaszától nemzeti kategóriába sorolt zenekarként folytatja működését -,
kiemelt célja a gyerekek zenei nevelése. Ehhez hozzátartozik az is,
hogy az együttes teret biztosít a zenei tehetséggel rendelkező gyermekek
és fiatalok számára kvalitásaik bemutatására. Kiváló partner ebben
évről-évre Szeged legjelentősebb alapfokú zeneművészeti intézménye, a
Király-König Péter Zeneiskola is.
Kis kezek nagy zeneműveket szólaltatnak meg május 29-én!

 

Műsor:

Haydn: C-dúr Divertimento zongorára, Hob.XIV:3
Beriot: a-moll hegedűverseny no. 9. op.104  – I. tétel
Weber: f-moll klarinétverseny – III. tétel
Beriot: Balettjelenetek, op.109
Bizet-Osborne: Carmen szvit – I. tétel
Mozart: Kis éji zene – Menüett tétel


Közreműködik:
Balázs-Piri Soma – zongora
Kovács Sára – hegedű
Balázs Péter – klarinét
Sztathatosz Sebestyén – hegedű
Király-König Péter Vonószenekara


Vezényel:

Gyüdi Sándor