… a szegedi színház örökös tagjainak sora
Rövidke nyári szünet után ismét megtelik élettel és zenével a Szegedi Nemzeti Színház. A pénteki évadnyitón ismertették a jövő évadot, új tagokat vettek fel a örökös társulatba és fiatal tehetségeket köszöntöttek soraik között.
A vendégelőadásokkal együtt a Szegedi Nemzeti Színház mintegy 324 itthoni előadására több mint 101 ezer néző volt kíváncsi – ismertette a számokat Gyüdi Sándor főigazgató még a májusi záróülésen. A jegybevétel valamivel magasabb összeget hozott mint az előző évad: 170 millió forintot meghaladó összeg folyt be a színházi pénztárakba. Az igazgató a szeptemberi évadnyitón megjegyezte, még ezen számok tükrében sincs jó helyzetben a teátrum. Viszont nem feledkezhetnek meg hűséges nézőikről, akik továbbra is igénylik a minőséget, akik nélkül a színház és benne a művészek nem élhetnének hivatásuknak.
A 2014/2015-ös évadban a szegedi színház 14 bemutatóval várja a színház szerelmeseit: egy klasszikus operett, két balett és gyermekdarab, három opera és hat színmű. Ezek közül három ősbemutató színesíti a kínálatot, szeptemberben Pozsgai Zsolttól A vasgróf, az Armel-operafesztiválon A gyertyák csonkig égnek Marco Tutino-tól, illetve Csukás István Szökevény csillagok című daljátéka.
Az új társulati tagok között köszöntötték Hodu Pétert, Himmer Veronikát, Kovács Évát, Toronykőy-Horák Renátát, Bocskai Istvánt, Rákai Istvánt, Stefanik Katát, László Líviát, Szalay Olimpiát, Szőke Fruzsinát, és Glöckler Tamást.
Azt követően, hogy a teátrum elbúcsúzott a nyugalmazott kollégáitól, valamint óriási tapssal ünnepelte a jubiláló közalkalmazottakat, Simándy József özvegye a művészről elnevezett rangos elismeréssel tüntette ki Szerekován János tenoristát. Ezzel nem ért véget a díjazások sora, a Szegedi Nemzeti Színház legnagyobb presztízsértékkel bíró örökös tag címet Fekete Gizi és Molnár László vehette át, az örökös mester címet pedig Bodnár Györgynek ítélték.
szegedma.hu
2014.09.05.
Gaál Bernadett