Október 19-én és 29-én a szegedi Kisszínházban ismét látható a Szegedi Nemzeti Színház és az Sz-projekt közös előadása, a Nyiratkozások-Sörgyári capriccio. Az előadás apropóját a cseh mester, Bohumil Hrabal születésének centenáriuma adja.
A mű cseh címe (Postřižiny) arra az ősszláv szertartásra utal, amikor levágták a serdülő fiúk hosszú haját. Hrabal látszólag édesanyja történetét meséli el, de nem véletlen, hogy Flaubert-t idézi regénye mottójában: „Bovaryné én vagyok”. Mariska emléke így válik eggyé Hrabal felnőtté válásával.
A három színészre, szárítókötélre csipeszelt képekre, pantomim és burleszk elemekre építkező előadás számos korábbi és későbbi, a cseh történelemre és Hrabal életútjára történő utalást is hozzáfűz az eredeti műhöz.
Az előadás bemutatója július 2-án volt a II. Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon, a Manna Produkció és a Kvártélyház Szabadtéri Színház szervezésében, most pedig Szegeden is látható.
A főszereplőt, Mariskát Kéner Gabriella játssza. Francint, Gruntorád doktort és a többi szereplőt Báhner Péter és Hodu Péter eleveníti meg. Az előadást Kaj Ádám rendezte.
Az előadások mindkét napon 19 órakor kezdődnek.
2014.10.12.
7óra7.hu