Hitted volna? – Hernádival és Kernnel

2014-10-22 10:59

Ahogy tetszik, Švejk és a Szökevény csillagok – három bemutatót tervez novemberben a Szegedi Nemzeti Színház. Vendégjátékokra is várják a közönséget: visszatér a Hitted volna? című bulvárdarabbal Hernádi Judit és Kern András. A Kijev City Balett pedig a klasszikus Hattyúk tavát hozza el.
Egy diktatúrából elmenekülnek egy erdőbe, ahol csodás dolgok történnek velük – mondta Keresztes Attila Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának pszichoanalitikus mélységgel ábrázolt szereplőiről. Az erdélyi művész november 7-én ötödik szegedi rendezéseként állítja színpadra a kisszínházban a több mint négyszáz éves darabot, amit sokan Shakespeare vígjátékírói művészete csúcsának tartanak. A férfinak öltöző Rosalindát Gidró Katalin kelti életre – a rendező szerint akkora kihívás ez a szerep egy színésznőknek, mint a Hamlet férfi kollégáinak. A másik főszerepet, a hősszerelmes Orlandót Szívós László alakítja, aki úgy fogalmazott a keddi sajtótájékoztatón: izgalmas, jó előadás készül.

– Életem legnehezebb munkája, megpróbáljuk kibányászni azokat az értékeket, amelyek a darabban vannak. Olyan színészi munkát kíván a 4–12 éves gyerekeknek szánt daljáték, ami a prózistáknak is nehézséget okozna, ugyanakkor úgy kell énekelni, ahogyan az operistáknak – mondta Sándor János rendező a nagyszínházban november 14-én ősbemutatóként látható Szökevény csillagokról. Csukás István meséje a szeretetről, a barátságról és a hűségről szól, Nagy Imre Erik komponált hozzá Kardos Gábor karmester szerint első hallásra befogadható, gazdagon színezett dallamvilágú muzsikát. A Gereblyét alakító Piskolti László úgy fogalmazott: azt szeretnék közvetíteni a gyerekeknek, hogy a mai világban nagyon könnyű rossznak, de nehéz jónak lenni.

November 16-án, vasárnap koraszülöttnapot tartanak a színházban. Pintér Sándor professzor elmondta: mintegy negyedszázad alatt a négy dél-alföldi megyében működő Szegedi Újszülött Életmentő Alapítvány közel 22 ezer gyermeket mentett meg. Közülük várnak több százat 14 órától színházbejárásra, játékos, vidám vetélkedőkre, tesztírásra, tanácsadásra, 17 órától pedig – 30 százalékos kedvezményes jeggyel – a Szökevény csillagok előadására.

Bodolay Géza rendezésében 21-étől látható a kisszínházban az Újszegedi Szabadtéri Színpadon nyáron bemutatott Švejk, a derék elsőháborús katona című vígjáték, amely Jaroslav Hašek népszerű regénye nyomán készült. A címszerepet Sorbán Csaba alakítja, a további szerepekben Szilágyi Annamáriát, Gömöri Krisztiánt, Jakab Tamást, Pataki Ferencet és Kárász Zénót láthatja a közönség.

Gyüdi Sándor főigazgató szerint a szegedi közönségnek a klasszikus balettre is van igénye, ezért november 30-án a Kijev City Balett dupla előadással vendégszerepel a Hattyúk tavával. Előző este visszatér a tavaly decemberben már óriási sikert aratott Hitted volna? című bulvárdarab Hernádi Judittal és Kern Andrással. Készül a társulat Iván Sára Ez történt Bécsben című operettjének január 3-i bemutatójára is.

Délmagyarország
2014.10.21.