A Szegedi Nemzeti Színház és a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum várja azoknak a jelentkezését, akik szívesen vállalnak statisztaszerepet önkéntes tevékenység formájában Bertolt Brecht Kurázsi mama című darabjában.
Életkortól és nemtől függetlenül a vallásháború által űzött lakosságot kellene „alakítani”.
A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal és motivációs levéllel 2014. december 3-ig fogadjuk az email hidden; JavaScript is required e-mail címen. Bővebb információval Kósa Lászlóné várja az érdeklődőket a megadott e-mail címen.
A jelentkezés feltétele, hogy a kiválasztottak vállalják a felkészítésen való részvételt, a próbákon való megjelenést, valamint azt, hogy az évad végéig, maximum 20 alkalommal rendelkezésre állnak a Kurázsi mama című előadás statiszta feladataira a Színház által megadott időpontokban.
A beküldött írásos anyag alapján a kiválasztottak részt vesznek egy 1 napos felkészítésen 2014. december 9-én, majd az ezt követő szűrőbeszélgetés után hoz döntést a színház az önkéntesek szerződéséről.
2015. január 6-tól kellene részt venni a próbákon, általában keddtől szombatig 10-14 és 18-21 h óráig.
Bővebb információ: www.talentumonkentes.hu