Interjút készítettünk Kovácsné Koncz Évával a Csukás vetélkedőt megnyerő Béke Utcai Általános Iskola csapatának felkészítő tanárával:
– Hogyan készültek fel a gyerekek a vetélkedőre? Ismerték már korábban is az író műveit?
– A vetélkedőre a versenykiírást követően kezdtünk készülni. Elsőként a gyerekek önállóan elolvasták a megadott meséket. Szerencsére legtöbbjüknek megvoltak otthon a könyvespolcon, csak néhányat kellett kikölcsönöznünk a könyvtárból. Ezután láttunk neki a közös készülésnek. Elolvastuk az író életrajzát, megnéztük a mesékből készült filmeket.
– Vannak kedvenc Csukás művei a mai gyerekeknek?
– Amikor az interneten kikeresgéltük a többi Csukás-művet, örömmel újságolták: ez is megvan, azt is olvastam, azt is láttam. Én felnőttként is remekül szórakoztam a történetek kedves humorán. Gyermekkorom kedvenc filmje volt a Keménykalap.
– Hogy fogadták a gyerekek, hogy találkozhattak Csukás Istvánnal?
– Már magát a vetélkedőt is mindannyian nagyon élveztük, sok fényképet készítettünk. Nagyra értékelték a gyerekek, hogy találkozhattak Csukás Istvánnal: még egy kis veszekedés is volt rajta, hogy ki üljön mellé, ki dedikáltasson először, mert mondanom sem kell, hogy vittünk könyveket bőven. Életre szóló élmény volt.
– Hogy tetszett nekik az előadás?
– Ahogy hallottam, az előadás lekötötte őket, nagyon látványos volt. Izgalmas volt az is, ahogy rögtön az elején megjelentek a nézőtéren a szereplők.
– Mit gondol, milyen típusú előadások kötik le leginkább az iskolás korosztályt?
– Korosztálya válogatja. Az alsó tagozatosok a mesejátékokat szeretik, a nagyobbak kedvelik a kötelező olvasmányok adaptációit, zenés darabokat. Nagyon fontos számukra a humor.
Varsányi Anna