Varázsszívószál az őrültekházában

Embertelen, zárt világban fiatalok küzdenek a szerelemért és a szabadságukért, leegyszerűsítve erről szól A varázsfuvola Alföldi Róbert újszerű értelmezésében. A sajátosan mai rendezésre vevő volt a bemutató közönsége, a pénteki premier zajos ünnepléssel zárult a nagyszínházban.
Felirat nélküli kólásüvegben piros szívószál – ez látható Alföldi Róbert Mozart-produkciójának plakátján. „Mi köze ennek A varázsfuvolához?" – kérdezte partnerétől egy hölgy a bemutató előtt. Ahogy elkezdődött az előadás, kiderült, a produkciónak semmi köze a szabadkőművességhez vagy a keleti tündérmeséhez, Alföldi térben és időben is közel hozta, lecsupaszította a talányos varázsoperát.

Tihanyi Ildikó színpadképe lepusztult, penészes, zöld csempéjű gyógyintézetet idéz. Őrültekháza vagy csak egy detoxikáló osztály? Mindegy, a lényeg, hogy átélhető, ismerős, mai közeg. Tamino részeg hajléktalan, beállt drogos vagy piszkos migráns is lehet, akit akarata ellenére gondozásba vesznek. A három dáma fehér gyógypapucsban, harisnyában és köpenyben osztályos nővérként áll neki megfürdetni, kivakarni a koszból. A kígyó, amivel meg kell küzdenie, itt a tusoló túlméretezett locsoló csöve.

A három kéjsóvár dáma, Somogyvári Tímea Zita, Dobrotka Szilvia és Laczák Boglárka különböző, mégis egy tőről metszett, vicces karaktert hoz. Injekcióval elkábítják Taminót, vulgáris kézjeleket mutogatnak egymásnak, majd vágyakozó „táncot" lejtenek a szép ifjú felett. Hanczár György kicsit fojtott hangon énekel, különben rokonszenves Tamino. Varázsfuvola helyett piros szívószállal bűvöl. A szívószál zenéjére úgy ugrabugrálnak a gyógyintézet nyuszinak, kecskének, kakasnak, szitakötőnek, pillangónak öltözött dolgozói, mintha egy szürreális, drogos álom szereplői lennének, majd az egész állatsereglet varázsütésre eltűnik.

Alföldi határozottan vezeti az énekeseket. Legjobb példa erre a Papageno szerepében színre lépő Szélpál Szilveszter, aki a produkció egyik legjobbjaként aprólékosan kidolgozott játékkal, piros Adidas melegítőfelsőben, indián módra fejére tűzött madártollakkal ellenállhatatlan humorral és könnyedséggel kelti életre a szerelemre vágyó ügyefogyott madarászt. Bűvös csengettyű helyett vonzó tablettákkal teli gyógyszeresüveget rázogatva babonázza meg a gyógyintézet fenyegetően fellépő ápolóit, majd eltünteti őket a kórház liftjében. Kovács Éva Paminája reszkető kezű, törékeny idegroncs, Gyüdi Eszter Papagenája szereleméhes, virgonc bakfis. Játékuk a meggyőzőbb. Kiss Tivadar nem finomkodik a figurával, Monostatost roppant hatásosan perverz, agresszív szexuális bűnözőnek mutatja.

Ízisz és Ozirisz főpapja Alföldi értelmezésében az elmegyógyintézet joviális, de azért keménykezű főorvosa. Jekl László Sarastróként szigorú szemüveggel, nyakkendőben, hüvelykujját a fehér köpenye zsebébe akasztva tényleg úgy néz ki, mint egy kórházban a hierarchiát poroszosan szigorúan vevő, régi vágású osztályvezető főorvos a reggeli viziten. Kicsit megküzdve a szólam mélységeivel korrektül elénekelte mindkét áriát. Azt azért nem árt tisztázni: aki hallotta egykor ugyanerről a színpadról Gregor József feledhetetlen Sarastróját, Miklósa Erika virtuóz Éj Királynőjét – és még hosszan lehetne folytatni a névsort –, az ennek a produkciónak az énekművészi színvonaláról nem tud ódákat zengeni. Gyüdi Sándor vezényletével a szegedi szimfonikusok muzikálisan, bár inkább a színpadi akciókhoz igazodva játszottak.

Az Operaház kórusából Érdi Gabriella vállalta, hogy megmenti a bemutatót, és két nap alatt beállt megbetegedett kollégája helyett Éj Királynőjeként. A csillagfényű királynő ebben az értelmezésben a főorvos ellentáborát vezető renitens főnővér. Tisztes helytállásáért köszönet jár Érdi Gabriellának, de két bravúráriájából hiányzott a bravúr. Kár, hogy a szegedi közönség a magyar nyelvű változat miatt nem láthatta a produkció eredeti Éj Királynőjét, az Armel-fesztiválon díjazott francia Marlene Assayagot – talán megérte volna egy-két előadást németül tartani, ha már úgy is betanulta a teljes társulat.

A varázsfuvola alapmű, érdemes időről időre műsorra tűzni, hogy minden generáció megismerkedhessen vele. Békés András hagyományosabb rendezése a kilencvenes évek elejéről, majd Kovalik Balázs pár évvel későbbi játékos produkciója mindenkinek szólt, Alföldi egyszerre humoros, sokkoló, izgalmas előadását alsós kisdiákoknak nem biztos, hogy ajánlanám. Mindent egybevetve elgondolkodtató és szórakoztató színház. Aki inkább katartikus zenei élményre vágyott volna, szombaton a Belvárosi moziban meghallgathatta élő közvetítésben a Metből Anna Netrebko operaistennőt, aki úgy énekelte A trubadúr Leonóráját, mint az álom.  

Délmagyarország
2015. 10.05.
Hollósi Zsolt