Már decemberre készül a szegedi színház

2015-11-17 12:10

Csupán két hónapja kezdődött el az évad a Szegedi Nemzeti Színházban, máris öt bemutatón és még ugyanennyi tavalyról visszahozott továbbjátszáson van túl a teátrum.

Több vendégjátékost is fogadtak a Tisza-parti színház falai közé, az óriási közönségsikert aratott operát, A varázsfuvolát eddig kilencszer kellett műsorra tűzni. Mivel az előadások telt házzal mennek, decemberben ismét színpadra állítják a darabot – jelentette be a keddi sajtótájékoztatón Gyüdi Sándor főigazgató. Sikeres előadásokban gazdag hónapok állnak a Szegedi Nemzet Színház mögött, ugyanis két ősbemutatójuk, a Szimpla szerda és a Rózsa és Ibolya című mesejáték is népszerű a maga korosztálya körében. A főigazgatótól megtudtuk, a színház tavalyi gyermekdarabja, a Hoppláda bemutatkozott a fővárosban is, a Thália Színház apró közönsége örömmel fogadta a vendégjátékot.
A december is számos érdekességet, megismételhetetlen produkciót tartogat a színház szerelmeseinek: koncertek, gálaműsorok és természetesen saját bemutatók tarkítják a műsorfüzetet. Az évad egyik leginkább várt előadása Lehár Ferenc operája, A Luxemburg grófja, melyet december 11-én mutatnak be a Nagyszínházban. A darabot Sándor János rendezi, s két közkedvelt színművész is a deszkákra áll: Király Levente Sir Basilt, Fekete Gizi pedig Fleury-t alakítja. Sándor János az operettel kapcsolatban úgy fogalmazott, a világ minden szegletén ismert előadást arra méltó, abszurditásoktól mentes változatban állítja színpadra, megadva ezzel a tiszteletet a klasszikusnak. A Nemzet Színésze és a szegedi teátrum Örökös Tagja régi partnerek a deszkákon, így mindketten örülnek, hogy Mikszáth-előadás óta tartó viszonyuk egy újabb darabbal gazdagodik. Fekete Gizi azt mondta, nagyon boldog, hogy újra olyan operettszerepben lubickolhat, ami képes kiragadni a nézőket a december szürkeségéből.
Ugyancsak könnyed estét ígér Szilágyi Annamária rendezése, a Pastorale. Az égvilágon semmi tanulsága – jegyezte meg viccesen a rendező arról a nyári rokokó komédiáról, amit három estén át játszottak a szegedi városháza udvarán. A játékot azóta is életben tartja Szilágyi Annamária, már több vidéki játszóhelyre is elutazott a néhány fős társulat. A vígjáték december 17-én bérletszüneti időszakban a Kisszínházba költözik.

A vendégprodukciók csemegének számítanak, ezekből nem is lesz hiány a teátrumban. December 9-én Az én mesém, 21-én a Primadonnák, 22-én a Diótörő és az Egérkirály, 25-én a Mindent Éváról, 29-én a Hair, december 30-án A pofon egyszerű… , 31-én pedig szilveszteri műsorral készülnek. Immár hagyományosan, a két ünnep között rendezik meg a dixie-gálát.

szegedma.hu
2015.11.17.
Gaál Bernadett