Bájitalok, Adinák, Belcorék

„Bajital” – így írtam le véletlenül, mentéskor némelyik gép nem szereti az ékezetes betűket. Nem is rossz: lehet, hogy Galgóczy Judit is félreolvasta egyszer Donizetti vígoperájának címét, azért mutatja meg olyan erősen a bajokat, amelyeket egy szerelmi ital okozhat. Ráadásul – vajon hány nézőnek tűnik föl? – ezúttal a hatodik főszereplő, a bájital is le van kettőzve. Az egyiket kis fiolás kiszerelésben, számlára árulja Dulcamara, gondolom, Nébih-engedélye is van róla. Elfogy az összes, jön is az adóhivatalnok nyomban. (Itt az előadás korát is belőhetjük: az online pénztárgép még nincs föltalálva, de az elektromos számlanyomtatás és géppisztoly igen.) Nemorinónak azonban nem ezt ajánlja a csodadoktor, hanem azt, amelyet ő maga is iszogat, s amelyet burgundinak nevez. Egy műanyag flakonba tölt át egy keveset, számla nincs. Cseh Antal fölényes, nagyhangú, mint a mai csodadoktorok, basszbaritonja harsányan szól. Üstöke Gyurcsók Józsefre hajaz. Kellemetlen, erőszakos fickó, öntudatosan éri el a célját. Altorjay Tamás puha basszusán egész’ másképp szólal meg az ezernyi javallat. Ő inkább kedves, megmosolyognivaló csaló – ám ebből is látszik, mennyire különböző módszerrel lehetünk sikeresek az élet azonos területein és uagynabban a szerepben. Persze neki málészájúbb áldozatot kell behúznia a csőbe. Hanczár György szélelfújja Nemorinója a produkció legsikerültebb alakítása. Végig magabiztosan csendíti meg a legényke tétova elszántságát, s a világ legdallamosabb tenorszólamát még néhány könnyed magas C-vel is fölékesíti. Yanis Benabdallah magasabb, vállasabb fiú, nagyon muzikális, nagyvonalúan formál, mentes minden fölösleges ágálástól. Csak épp olyan a hangja, mintha az előszobából szólna. Vajon adottságról, énektechnikai problémáról, avagy lelki gátlásról van-e szó?

Kern András azt találta mondani a minap, hogy ő nem nevettetni, hanem szórakoztatni akar. Galgóczy Judit ezt még nem olvashatta, de a mondat felfogásának pontos leírása. Komolyan veszi a darabot. Elsősorban két dolgot: Nemorino szerelmét és Adina határozatlanságát. A gazdag özvegy ezúttal egyik szereposztásban sem emelkedik ki a falusi emberek mezőnyéből. Juhász Katalin kócos frizurát, fekete fröccsentésekkel mintázott piros miniruhát tervezett neki. S többi szereplőt sem kényezteti el túlzott karakterizálással. Egyedül Nemorino ekrü színű, lenvászon öltönye telitalálat.

A Szegedi Nemzeti Színház szokásához híven meghallgatásokon választotta ki a két szereposztásra való szólistát. Persze vannak közük saját nevelésű játékosok, de új felfedezettek is. A kettős szereposztásban mindenki kicsit más, ráadásul a különféle szerepek megformálói is eltérően közelítenek feladatukhoz. A különös az, hogy a végeredmény mégse egy széteső kusza előadás. Benedekffy Katalin kellemes színű, bár kicsi hangon, kedvesen dalolja Adinát. Horák Renáta indulatosabb karaktert formál, hangja is tüskésebb, jugendlich dramtischebb. Benedekffycica simogatásra vágyik, horákmacskát inkább szelídíteni kell. A két Belcore mintha másik szerep volna. Nem elsősorban azért, mert Szélpál Szilveszter hűen, Réti Attila viszont teljesen zabolátlanul énekli a szólamot. Hol siet, hol későn lép be, hangja viszont koncentráltan szól. Ennyit számítana, hogy a szerepet jó 20 éve tanulta meg? Szélpál elegáns, karcsú alakjához elegáns karcsú frazírozás tartozik – egyre inkább baritonosodó hangon. Emblematikus jelenete, amikor piros törülközővel megérkezik a teniszpályáról. Kedvence a fehér sport. Réti hozzá képest brutális macsó, izmait és hangját mutogató zsoldosvezér, aki mintha rangján alulinak tartaná, hogy mindig kövesse a kottát. Két pompás karakter, mintha zenei értékeik és hiányosságaik is ábrázolási eszközzé válnak. Gianettából Somogyvári Tímea Zita komoly kis nőcit farag, Himmer Veronika viszont meghagyja hamvas kislányosságában.

Galgóczy szabadon engedi érvényesülni a személyiséget. Ezt a sok különféle művészegyéniséget és felfogást nem összegyalulni akarja, csak közös nevezőre hozza őket. Aktualizálása nem kardcsörtetés, csak orrfricska a mának. A csodadoktor nemzeti mezes focista lábát galvanizálja góllövőre, a kórusban – kormányunk nemzetépítő programjának szellemi inspirációjára – terhes kismama és babakocsit tologató asszony is fölbukkan. A női karnak a Pletykakórusra kollektív rúzsozást rendez, ami mindegyik előadáson bombasikert arat. A nők és férfiak közül többen kapnak egyedi színészi, és pármondatos énekes feladatot is. Az ország legjobb operakórusa ismét elemében volt.

Náluk jobban talán csak Pál Tamás volt elemében. A zenekar ezúttal a színpadra, a szereplők mögé, sőt néha a cselekmény közepébe költözött. Galgóczy nem vonta be őket a játékba, hangszerek és hangszeresek mozgása, a karmester hajlongása, s néha az egész orkeszter beforgatása csak hangulati díszletelemként szolgált. Minden pillanatban emlékeztetnek, hogy nem a valót, hanem annak színpadi mását látjuk-halljuk. Mondjuk Juhász Katalin kietlenül funkcionális játékterére rá is fér némi pluszizgalom. Pál keze alatt úgy gurul vagy épp száguld a muzsika, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga, legsimább zenei autópályája volna. Csak néhány fanyarabb kanyarnál, vakmerő előzésnél tűnik föl, milyen biztos kézzel és finom szívvel irányítják ezt a hatalmas szerelvényt. Ha ő nincs, Kardos Gábor is gondos, figyelmes masiniszta, nála sincsenek kisiklások.

Valaha Szegeden énekelt a világ legnagyobb basszusbuffója. Emlékét minden siránkozás és könnyes nosztalgia helyett az ilyen friss, életerős előadásokkal őrizzük méltón. A Bájital talán még ennél is jobban elbűvölné a publikumot néhány halhatatlan gregoriádával, például Kizoldával. „Ezt tudja minden élő… ééés… a holtak szintén.”

tiszatajonline.hu
2016.01.25.
Márok Tamás