Árgyélus királyfi jelmezversennyel,…

2016-02-22 11:00

…rajzpályázattal

A premier másnapján a Korábban Érkeztem Alapítvány támogatására tartanak bérletszünetes előadást.
Ősbemutatót tartanak február 26-án a Szegedi Nemzeti Színházban: az Árgyélus királyfiról szóló sajtótájékoztatón Gyüdi Sándor főigazgató azt mondta, a darab szerinte daljáték, a zeneszerző Tóth Péter szerint azonban opera. Egy biztos: operaélményt kapnak a gyerekek a mesedarabnak köszönhetően. – A zene nézőbarát, szerethető, ugyanakkor az opera színvonalát hozza – foglalta össze Schlanger András rendező.

A premier másnapján a Korábban Érkeztem Alapítvány támogatására tartanak bérletszünetes előadást. Február 27-én a 11 órakor kezdődő előadásra az alapítvánnyal kapcsolatban álló családok 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet, ráadásul az előadás végén jelmezversenyt is rendeznek a kicsiknek a színpadon. A díszletek között fénykép is készül mindenkiről, amelyeket aztán a színház honlapjára is feltöltenek. Rádi Katalin, az alapítvány alapítója elmondta: a családi délelőtt célja, hogy a koraszülött vagy sérült gyermekeket nevelők is érezzék: ki lehet mozdulniuk az otthonukból, és el tudnak menni szórakozni. Ez ráadásul egy olyan esemény lesz, ahol ugyanolyan problémákkal küzdő családokkal találkozhatnak.

Az Árgyélus királyfi egyébként nem csak ezen az egy előadáson lesz interaktív. Gyüdi Sándor elmondta: a műsorfüzetben színezőt találnak a gyerekek. Ezt, vagy egy saját, önálló, alkotást is be lehet küldeni. Az április 10-én záruló pályázat nyertesei díszpáholyból nézhetnek majd meg egy előadást a nagyszínházban.

Délmagyarország online
2016.02.17.