Március 27-e Színház Világnap minden esztendőben. Ebből az alkalomból a földkerekség minden pontján a színházi előadások kezdete előtt ugyanazt az üzenetet, egy neves színházművész aktuális gondolatait olvassák fel.
Idén a világhírű orosz színházi rendező, Anatolij Vasziljev fogalmazta meg üzenetét.
Anatolij Vasziljev üzenete
a Színházi Világnapra 2016-ban
Szükség van-e színházra?
-kérdezik a színházban csalódott szakmabeliek ezrei és a színházba belefáradt emberek milliói.
Mire jó a színház?
-Azokhoz tragédiákhoz képest, melyek manapság nem színpadokon, hanem egész városokban és országokban játszódnak, valljuk be, jelentéktelenné vált.
Mi számunkra a színház?
-aranyozott karzatok és páholyok, bársonyszékek, mesterkélt hangok, vagy ellenkezőleg, valami egészen más: mocsokkal és vérrel borított fekete doboz, benne egy rakás megvadult, meztelen test.
Mit tud nekünk mondani?
Bármit! A színház bármit el tud mondani.
Azt is, ahogy az istenek az egekben élnek, ahogy a rabok barlangokban szenvednek, és ahogy a szenvedély felemel, a szerelem elpusztít, hogy mennyire nincs szükség jó emberre, hogy hazugság ural mindent, és ahogy az emberek a lakásaikban élnek, a gyerekek pedig – a menekülttáborokban, és ahogy visszatérnek a sivatagba, és ahogy elválnak a szeretteiktől…, a színház mindenről képes beszélni.
Színház mindig volt, és örökké lesz.
Az eljövendő ötven–hetven évben különösen nagy szükség lesz rá. Mert valamennyi művészet közül csakis a színház az, ahol a szó szájtól szájig, a tekintet szemtől szemig, a mozdulat kéztől kézig, testtől testig hatol. Nincs szüksége közvetítőre. A színház a világ áttetsző fénye; se Dél, se Észak, se Kelet, se Nyugat – ő maga a fény, a világ négy sarkából árasztja el a világosság, és bárki számára felismerhető, közelítsen hozzá ellenségesen vagy barátságosan.
Különböző színházakra van szükség.
Valamennyi lehetséges forma közül elsősorban a színház archaikus formáira lesz igény. A rituális formák színháza nem állítható szembe a civilizált népek színházával. A világi kultúra egyre jobban kiüresedik, a „kulturális információ” kiszorítja az egyszerű, lényegi dolgokat és elveszi a reményt, hogy egy nap találkozzunk velük.
A színház nyitva áll. Szabad a belépés.
Fenébe a kütyükkel és a számítógépekkel! – menjetek színházba, foglaljátok el a zsöllyéket és a páholyokat, hallgassátok a szavakat és nézzétek az élő történeteket! Itt van nektek a színház – ne becsüljétek le, ne hagyjátok ki rohanó életetekből!
Mindenféle színházra szükség van.
Csupán egyetlen színházra nincs szükség: a politikai játszmák színházára, a politikai egérfogó színházára, a politikusok színházára, a politika színházára. És legkevésbé a mindennapi terror színházára – legyen bár egyéni vagy kollektív: nincs szükségünk a hullák színházára, az utcákon és tereken, a fővárosokban és vidéken, vallások és etnikumok között folyó vér színházára!
Fordította: Kozma András
Forrás: ITI Magyar Központ