Kukkolni szabad

2016-05-03 07:27

Napjaink fura fickóját, Dosztojevszkij magányos odúlakóját játssza Pataki Ferenc az Elvesztve című monodrámában, amit május 11-én és 16-án láthat a közönség a Hungi Vigadóban.
Régi álom megvalósulása az Elvesztve: Pataki Ferenc Zuvoljov bőrébe bújva mesél, kiforgat és levetkőzi minden gátlásosságát. A darab, amelyet Dosztojevszkij két kisregénye alapján dramatizált Pozsgai Zsolt 2009-ben, egy magában létező ember monologizálása. Azon tűnődik, hogy ő hagyta-e el a világot, vagy a világ hagyta el őt.

– Noha már évek óta szeretnék monodrámát játszani, felmerült a kérdés, lehet-e ötven percig egyedül engem figyelni – vallja be Pataki Ferenc. – A válaszom az, hogy igen, ami Zuvoljov történetének, mondanivalójának köszönhető, hiszen a hiteles mesélésnek mindig lesz helye.

A darab nemcsak szavak láncolata, hanem légkör, hangulatok és váratlan tettek játéka. Barnák László, az Elvesztve rendezője felszínre hozza a lappangó jelentéseket.

– Nagyítóhoz tudnám hasonlítani a drámát – mondja a rendező. – Mélyre ható keresgélés a munkánk, együtt érzünk a 40 éves főszereplővel, ahogy összegzi az életét.
  – Egyetlen zsákutcába futottunk a próbák során – meséli Pataki Ferenc. – Akkor a történetmesélés miatt csorbult a játékosság, túlságosan a közönségnek beszéltem. Laci itt felvetette, hogy mi volna, ha nem lennének nézők.

– Színpadiatlan játéknak hívom a darabot – fűzi hozzá Barnák László. – Nincsenek gátlások, és humoros szituációkat szül, hogy mire képes az ember, mikor egyedül marad. A prezentáció kukkolássá válik, ami valljuk be, csábító!

Az Elvesztve alapját képező két kisregény, A feljegyzések az egérlyukból és az Egy nevetséges ember álma kiegészül egy Rimbaud-verssel, egy recepttel és saját ötletekkel – de leginkább a kendőzetlenül őszinte Pataki Ferenccel. Ahogy a rendező jellemzi a karaktert: „Zuvoljov élhet Dosztojevszkij 19. századában, vagy összefuthatunk vele holnap a buszmegállóban, és megkérdezzük, ki ez az őrült? Pedig lehet, hogy ő a 22. század utolsó embere”.

Délmagyarország
F. Szalai Anna
2016.05.02.