A szegedi táncművészet

A kezdetek
Önálló balettkarral, olyan táncegyüttessel, amely önálló produkciók létrehozására, balettek, táncjátékok előadására vállalkozhatott volna, Szeged hosszú ideig nem rendelkezett. A 19. század elejéről Medgyesi Dániel táncművész nevét rögzíti a krónika, s a különféle, városunkban megforduló énekes „jádzó társaságok” táncosokról is említést tesznek. 1859-1863 között már van táncmestere a színháznak Zarkavölgyi János személyében. Szöllősy-Szabó Lajos palotásának leírása 1860-ból maradt ránk, más táncszerzeményeit 1865-ben említik a lapok. Vendégszerepelt Szegeden Aranyváry Emília, az első magyar prímabalerina és koreográfus. 1860-tól külföldi „repülő-társulatok” kisebb nagyobb együttesei szerepeltek a városban. 1903-ban Isadora Duncan vendégszereplése bizonyult az évad szenzációjának, ekkor szembesülhetett először a szegedi közönség a modernebb táncstílussal.

1914-től viszonylagos rendszerességgel a Magyar Királyi Operaház balettegyüttese szerepelt a szeged deszkákon. A magyar szólisták mellett (Nirschy Emília, Brada Ede…) a 20-as 30-as években a szegediek tapsolhattak Gert Palucca német expresszionista, Ella Ilbak észt klasszikus táncművész produkciójának. De fellépett szólóműsorával és stúdiónövendékeivel a későbbiekben világhírűvé vált Milloss Aurél is a Városi Színházban, aki a harmincas években koreográfusként együtt dolgozott Németh Antallal és Hont Ferenccel a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Az első állandó balettegyüttest az operatagozat mellé Vaszy Viktor honosította meg Szegeden (1945-1949). A Kolozsvárról áttelepült tizenöt táncosból rövid idő alatt huszonnégy, majd huszonnyolc tagú együttessé fejlesztett balett ellátta az opera táncbetéteit és önálló bemutatókat is tartott. Zsedényi Károly, Harangozó Gyula és Lőrinc György vezetésével évente jelentkeztek két-három balettel, többek között Delibes, Csajkovszkij és Bartók műveivel. A csodálatos mandarin 1949. január 21-ei bemutatója tánctörténeti jelentőségű volt: hazánkban Szegeden táncolták a mű eredeti szüzséjének megfelelően nagyvárosi környezetben a történetet.

A szegedi balett második korszaka (1958-1968) Vaszy második zeneigazgatóságához kapcsolható. Célja az opera felvirágoztatása volt, de társulatépítési koncepciójába az ütőképes táncegyüttes meghonosítása is illeszkedett. A hatvanas évek elején az ABI-ban (Állami Balett Intézet) végzett fiatalok – Handel Edit, Lászay Andrea, Vera Ilona, Horváth Pál, Tamasik László, Herda János, Baráth Ibolya… – szerződtek a színházhoz, köztük a tehetséges, koreográfusi vénával is rendelkező Imre Zoltán. Eleinte vendégkoreográfusok munkái (Harangozó Gyula, Hamala Irén, Vadasi Tibor), majd fokozatosan Imre Zoltán szerzői balettjei alkotják az együttes repertoárját. Imre első koreográfiái, az egy Rómeó és Júlia kivételével, javarészt szimfonikus balettek voltak: IV. Brandenburgi verseny, Vágy és áhítat, Formák viadala, Teremtmények… A klasszikus balett hagyományait új, ötletgazdag formanyelvvel ötvözte. Imre Zoltán 1968 nyarán Szervánszky Endre zenéjére komponált Metamorfózis c. balettjével megnyerte a Kölni Nemzetközi Koreográfiai Versenyt és ez évekre eldöntötte saját sorsát és a szegedi balett jövőjét is. Imre Zoltán számos európai társulat vezető táncosa és koreográfusa lett és „disszidensként” nem térhetett haza csak a nyolcvanas években. Távozása után a szegedi balett lassan agonizálásnak indult, s tetszhalott állapotából nem tért magához csak a nagyszínház rekonstrukciója után.

Az újjáépített színházból (1986) nem hiányozhatott a balett. Nagy László felkérésére Bokor Roland 1987-88-ra harminckét tagú együttest hozott össze, az igazgató a Szegedi Balett művészeti tanácsadójának a Londonban élő Imre Zoltánt nyerte meg. Bokor és Krámer György vezetése mellett Imre hamarosan átveszi a szellemi irányítást, hamarosan az együttes vezetését is. A régi táncosok mellé újakat szerződtetett. A frissen végzett, ütőképes fiatalokkal modern tréningeken ismerteti meg az új, korszerű tánctechnikákat.

Szegeden eddig ismeretlen, új mozdulatvilág, új táncstílus jelenik meg a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején alkotott Imre-balettekben, az Asszonyszerelem-asszonysors, a Démon, a Stabat Mater, a Médium, az Alvilági játékok, a Varázsdoboz, az Álom Kafkáról táncszínpadán. A Szegedi Balett együttesében olyan jelentős táncos egyéniségek bontakoznak ki mint Pataki András, Juronics Tamás, Prepeliczai Annamária, Bodor Johanna, Péntek Kata, Zarnóczai Gizella, Kalmár Attila, Sárközi Attila…
1993-ban Imre Zoltán részben megrendült egészségi állapota miatt elhagyta a várost (1997-ben hunyt el). Imre távozása után Szegedi Kortárs Balett néven alakult újjá az együttes, amely 1993 óta Pataki András igazgatása, Juronics Tamás művészeti vezetésével működik. Juronicsék már a 90-es évek elejétől jelentkeztek önálló koreográfiával a Stúdióbalett előadásain. Az együttes nem tagadta meg Imre szellemi örökségét, de új egyéni formanyelvével ötvözve sajátosan modern, akrobatikus elemeket is tartalmazó táncstílust alakított ki.

A Szegedi Kortárs Balett hazai és nemzetközi sikerszériája a kilencvenes évektől napjainkig rendületlenül folytatódik. Az elmúlt években a mozdulatok kidolgozottsága mellett a táncművek drámai erejének, gondolati mélységének, táncszínházi kifejezési eszköztárának finomodása, témáiknak változatossága, gazdagodása jellemzi produkcióikat (Csodálatos mandarin, Requiem, Hattyúk tava).